Na hlavný obsah

Kassán találkoznak csütörtökön a V4-ek kormányfői

Lengyelország, Szlovákia és Csehország arra fog törekedni, hogy megkérje Magyarországot, hogy ratifikálja Finnország és Svédország NATO-csatlakozását.

Kassán találkoznak csütörtökön a V4-ek kormányfői
Foto: TASR/František Iván

Kassán tartják csütörtökön a V4-ek kormányfőinek csúcstalálkozóját. Bár a V4 parlamenti elnökeinek szintén e hétre tervezett, de végül elhalasztott találkozója után felmerült annak lehetősége, hogy elmarad a csúcs, végül mind a négy V4-es ország ott lesz a találkozón.

Előzőleg Petr Fiala cseh kormányfő is közölte, hogy elutazik a miniszterelnöki V4-csúcsra, világossá téve ezzel, hogy nem osztja a prágai törvényhozás vezetőinek álláspontját, akik bojkottálták a V4 parlamenti elnökeinek tárgyalását. A cseh elnök a sajtó beszámolói szerint hasznosnak nevezte a visegrádi országok együttműködését.

„Azt hiszem, nem titok, hogy Magyarországnak bizonyos dolgokban más a megközelítése, mint a másik három V4-országnak. Ugyanakkor – és ez fontos – a párbeszédünk eredményeként Magyarország az uniós tárgyalások eddigi összes kulcsfontosságú döntését támogatta.”

– jelentette ki Fiala.

Fiala hozzátette, arra számít, hogy a kassai csúcstalálkozón téma lesz Orbán Viktor nagy-magyarországos sálja is, amit a magyar kormányfő a vasárnapi magyar-görög barátságos mérkőzésen viselt.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a kassai V4-csúcs kapcsán arról beszélt: azon Lengyelország Szlovákia és Csehország oldalán meg fogja kérni Magyarországot, hogy gyorsan ratifikálja Finnország és Svédország NATO-csatlakozását.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök is részt vesz a visegrádi országok kormányfőinek csütörtöki kassai csúcstalálkozóján – tájékoztattott Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Orbán Viktor múlt pénteken a MÁÉRT ülésen azt mondta, a V4 ma is fontos, bár az orosz-ukrán háború következtében a „dinamikája megváltozott“.

(hvg, MTI)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban