Na hlavný obsah

V4

Az a törekvésünk, hogy újjáélesszük a V4 erejét és dinamizmusát – jelentette ki Fico
Otthon

Az a törekvésünk, hogy újjáélesszük a V4 erejét és dinamizmusát – jelentette ki Fico

A Visegrádi Négyek egy nagyon fontos formátum, és a jövőben is az marad, de dinamizmusa nagyban függ az elnöklő ország hozzáállásától. Erre Robert Fico miniszterelnök a TASR-nek adott interjújában mutatott rá. Megerősítette, kormánya idején Szlovákia arra törekszik majd, hogy a V4 erejét és cselekvőképességét újjáélessze.

Orbán szerint a V4 lényegében felbomlott, de szeretnék újraéleszteni
Külföld

Orbán szerint a V4 lényegében felbomlott, de szeretnék újraéleszteni

A Visegrádi Csoport belső problémák és külső nyomás miatt lényegében felbomlott. Ezt Orbán Viktor magyar miniszterelnök jelentette ki csütörtökön, hozzátéve, hogy jelenleg annak újjáélesztésén dolgoznak.

Nincs egyetértés a V4-ek országai között Ukrajna támogatását illetően
Külföld

Nincs egyetértés a V4-ek országai között Ukrajna támogatását illetően

Nincs egyetértés a visegrádi négyek védelmi miniszterei között Ukrajna támogatását illetően, pénteken azonban elfogadtak egy közös nyilatkozatot, amelyben az áll, hogy mindenki segíti Ukrajnát, de úgy, ahogy jónak látja.

V4-es elnöki csúcstalálkozó lesz a jövő héten Prágában
Külföld

V4-es elnöki csúcstalálkozó lesz a jövő héten Prágában

A jövő héten szerdán Prágában kerül sor a visegrádi négyek (V4) államfői csúcstalálkozóra. Petr Pavel cseh elnök a prágai várban látja vendégül a résztvevőket, Pavel első alkalommal vesz részt V4-es elnöki csúcson.

Chýbajúci náhľadový obrázok
Otthon

Az idei második negyedévben V4-es szinten a szlovák gazdaság teljesített a legjobban

Az idei második negyedévben V4-es szinten a szlovák gazdaság teljesített a legjobban.

Szombattól Csehország a V4-ek új soros elnöke
Külföld

Szombattól Csehország a V4-ek új soros elnöke

A négy visegrádi ország lakosai közötti kapcsolatok fejlesztése, a tagországok gazdaságának és kereskedelmének nagyobb összefonódása, valamint az Ukrajna elleni orosz invázió lesz a szombaton kezdődő cseh visegrádi elnökség három kiemelt témája.

A V4-es országok együtt kívánnak működni a ukrán kulturális örökség védelmében és helyreállításában
Otthon

A V4-es országok együtt kívánnak működni a ukrán kulturális örökség védelmében és helyreállításában

Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország együtt kíván működni az ukrán kulturális örökség védelmében és helyreállításában - mondta újságíróknak Silvia Hroncová megbízott szlovák kulturális miniszter a V4-ek kulturális minisztereinek találkozója után.

Milyen jövő várhat a Visegrádi négyekre?
Otthon Audio

Milyen jövő várhat a Visegrádi négyekre?

Hétfőn Pozsonyban találkoztak a V4-ek miniszterelnökei.

Ha nincs V4, jó a Balkán is
Podcast

Ha nincs V4, jó a Balkán is

A HaTuMa 63. adásában szó esik a magyar-szerb együttműködésről és a szlovák államfő döntéséről.

A V4 országai közvetlen nyomásnak vannak kitéve
Otthon

A V4 országai közvetlen nyomásnak vannak kitéve

Az együttműködés fejlesztése jellemezte a Visegrádi 4-es országok válságkezelési és polgári védelmi főigazgatóinak kétnapos konferenciáját, amelyet csütörtökön Ľubomír Šablica államtitkár nyitott meg.

Legolvasottabb