Na hlavný obsah

Több tízezren tüntettek tegnap Budapesten a jobb oktatásért

Az ADOM Diákmozgalom és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete által meghirderdetett rendezvényen több, a közéletben és kultúrában tevékenykedő személy is felszólalt.

Több tízezren tüntettek tegnap Budapesten a jobb oktatásért
Foto: TASR/DUNA/MTI/ Peter Lakatos

A pedagógusokkal való szolidaritás jegyében tartottak tegnap tüntetést Budapesten. A szervezők szerint a résztvevők száma megahaldta az 50 ezret. A PDSZ képviselője, Nagy Erzsébet szerint ma már nem csak a magasabb bérekért és a hatalmas munkaterhek enyhítéséért tüntetnek, hanem a jogellenes munkáltatói intézkedések ellen is, amivel a tiltakozókat szeretnék elnyomni. Nagy emellett ismertette a diákok összefogásával létrejött Egységes Diákfront követeléseit is, amelyek tartalmazzák többek között a hasznosíthatóbb tananyagot, élhetőbb iskolai körülményeket és a tanárhiány megoldását is. Végezetül elmondta, eddig 147 különböző tiltakozó esemény volt országszerte 41 tankerületi központ által szervezve. Helyi tudósítások szerint a tüntetésen több ellenzéki politikus is részt vett, beszédet azonban csak Karácsony Gergely főpolgármester mondott.

(napunk)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Titulka rovatban