Na hlavný obsah

Még idén dönthetünk referendumon, hogy maradjon, vagy menjen a mostani kormány

Ha érvényes lesz a népszavazás, ami több mint két milló ember urna elé járulását jelentenné, az még nem kötelezné a kormány arra, hogy önként feladja bástyáit.

Még idén dönthetünk referendumon, hogy maradjon, vagy menjen a mostani kormány
Foto: TASR/Dano Veselský

Lesz népszavazás – ezt Zuzana Čaputová köztársasági elnök jelentette ki a Smer és a Hlas partok által ismételten kezdeményezett sikeres aláírasgyűjtése után, amelyen összeszedték a referendum kiírásához szükséges 350 ezer aláírast. A két ellenzéki párt előrehozott választásokkal akarná lerövidíteni a kormány hivatali idejét és az általa elindított folyamatokat.

A referendumon az egyik kérdés amivel találkozhatnak a választópolgárok az lesz, hogy kívánják-e a választók, hogy a jelenlegi kormány lemondjon. A másik kérdés pedig, hogy egyetértennek azzal, hogy a választási időszak lerövidíthető idő előtt népszavazással, vagy a parlament határozatával.

Az, hogy mennyi kérdés fog szerepelni a referendum szavazólapján azt az Alkotmánybíróság döntése határozza meg. Az államfő a népszavazás lerövidítésével kapcsolatos kérdést küldenné normakontrollra, de megtehetné, hogy nem terjeszti az alkotmánybíróság elé a referendum témáit. Heteket vagy akár hónapokat is igénybe vehet az alkotmánybíróság gyorsaságától függően a kiírásról szóló döntés, így több mint valószinű, hogy nem lsz esedékes a megyei és helyhatósági választásokkal.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban