Na hlavný obsah

Heger: A legnagyobb figyelem az új gazdasági miniszterre fog irányulni

A Zuzana Čaputová államfő által tegnap kinevezett új miniszterek közül a legnagyobb figyelem Karel Hirmanra, a gazdasági tárca új vezetőjére fog irányulni.

Heger: A legnagyobb figyelem az új gazdasági miniszterre fog irányulni
Karel Hirman Foto: TASR

Hirman többek között Iveta Radičová kormányfő energetikai tanácsadója volt, és a 2009-es gázválság megoldásában is kivette a részét – mutatta be Hirmant a kinevezése után Eduard Heger (OĽANO) kormányfő.
„Kőolaj- és földgázkitermelést tanult. Ebben az időszakban mi többre van szükség, mint egy olyan emberre, aki ehhez a tanulmányai végzése óta ért” – mondta Heger. Szerint Hirman nem ijedt meg a gázválságtól, mert hasonló helyzetet, noha kisebb mértékben, 2009-ben is megélt már.

„Ha válság van, ha rossz a helyzet, harcolni kell” – mondta Hirman azzal kapcsolatban, hogy miért vállalta el a gazdasági minisztérium irányítását. Hirman szerint Szlovákia valószínűleg a cseh kormány megoldásához folyamodik, vagyis a villanyáram és a gáz árát korlátozzák majd a háztartások és a kisvállalatok részére.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban