Na hlavný obsah

Mérő Vera, maró igazság, női sors

Mérő Vera Lúg című könyvéről akár azt is gondolhatnánk, hogy fiktív történet, egy regény, amelyet csak úgy leemelünk a polcról, és elképzeljük azt, amit olvasunk. De nem, sem a történet, de még a személy sem kitalált.

2013-ban Renner Erika nevével sokan megismerkedtünk. Brutális támadást követtek el ellene, csakhogy rövidre fogjam a bevezetőt, lúggal borzalmas módon megcsonkították a nemi szervét. Erről majd részletesen beszélgetünk a mai adásban, hiszen Erika elfogadta a meghívásomat, és A nő arcaiban mesélt az elmúlt közel 10 évről, arról, hogy mi történik  most vele, merre tart az élete.

A most elhangzott bevezető a beszélgetés után született meg, de az emlékeimben frissen ott van, ahogy Erika elképesztő bájjal, kedvességgel kezet nyújt, amikor belép a stúdióba. Olyan pozitív kisugárzás lengte körbe, hogy az az érzés fogott el, biztosan az élet jó oldaláról, könnyed és vidám dolgokról beszélgetünk majd. Ez az érzés nagyon belém ivódott. Aztán hirtelen jött a villanás, nem, mi itt nagyon komoly témáról fogunk beszélgetni. És ez így is volt. Az ő valóságáról, ami bármelyik nő valósága is lehet. Mostmár tudja, hogy küldetése van a történetével.

Hogy mi derül ki a mai adásból?

-minden.

Érdekes volt megtapasztalni, ahogy azt éreztem két ismeretlen ember végül egy bizalmas beszélgetés részesévé válik. Egyszercsak azt vettük észre, hogy már nem magázódunk, csak Te és én lettünk. Mintha mikrofon sem lett volna ott. Erika elképesztő nyitottsággal válaszolt kérdéseimre, mert a cél nemcsak az volt, hogy a történetét megismerjük, de segítsünk olyanoknak, akik hasonló cipőben jár(hat)nak. Önöknek köszönöm a figyelmet!

Találkozunk legközelebb is, és ahogy ez a beszélgetés, úgy a korábbiakat is megtalálják a Pátria Rádió Spotify oldalán.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Podcast rovatban