Na hlavný obsah

Továbbra is puskaporos a hangulat Balkánon

Belgrád és Pristina múlt héten folytatott párbeszéde nem a tervek szerint alakult, a várt előrelépés ugyanis elmaradt.

Továbbra is puskaporos a hangulat Balkánon
Miroslav Lajčak (b) az Európai Unió Szerbia és Koszovó közötti párbeszédért felelős különmegbízottja, Albin Kurti (k) koszovói és Aleksandar Vučić (j) szerb miniszterelnök. Foto: Twitter/@MiroslavLajcak

Először találkozott egymással Aleksandar Vučić szerb elnök és Albin Kurti koszovói miniszterelnök azután, hogy július végén komoly összetűzésekre került sor a szerb-koszóvói határon. Új közigazgatási és határrendészeti szabályok hatályba lépése miatt alakult ki nagyon feszült helyzet július végén. A koszovói kormány arra kötelezte volna az országban élő szerbeket, hogy a koszovói rendszámtáblát használják.

A találkozót megelőzően a közvetítő Európai Unió tárgyalói azt remélik, hogy a legfelsőbb szintű egyeztetés képes lesz megoldást találni a hetek óta tartó etnikai konfliktusra. Azonban Belgrád és Pristina párbeszéde azonban nem a tervek szerint alakult, az előrelépés ugyanis elmaradt. Albin Kurti azt hangoztatta, hogy Moszkva Szerbiát próbálja felhasználni, hogy destabilizálja a Balkánt, és érdekében áll háborút szítani Koszovó ellen.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban