Az orosz elnök pedig látszólag majdnem behúzott egy hármas zsaroló csomagot: stoppolni az ukrán gabonaexportotot és ezáltal közvetetten egy humanitárius válságot is gerjeszteni az ENSZ „hátországában”; stoppolni az orosz gázszállítást; és nukleáris válságot előidézni.
A gabonaexportot érintő probléma, pillanatnyilag megoldódni látszódik, némi oroszos mellékízzel: az oroszok több száz tonnányi búzát is elloptak, többek között, és most ezt megpróbálják értékesíteni.
Sokkal aggasztóbb probléma, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint teljesen elszabadult a zaporizzsjai erőmű irányítása. Az erőművet – eddigi információink szerint – az oroszok gyakorlatilag túszul ejtették és vele, megpróbálják ugyan ezt elérni Ukrajna felé is. Az erőmű egyes épületeit lőszerraktárnak használják, és a szakértők szerint az oroszok a „a nukleáris biztonság minden elvét megsértették”. A helyzet pedig napról napra romlik, vagyis Putyin ügyeskedésének köszönhetően befigyelhet egy újabb Csernobil.
Ami viszont az európai vezetőket jelenleg sokkal jobban leköti az az Északi Áramlat gázvezeték körül kialakult kavarás. Ebben a történetben most kezd mindenki másra mutogatni miközben nem tudni, hogy a Siemens-e az, ami túszul ejtette az orosz turbinát, vagy csak Putyin játssza, hogy nem akarják azt visszaszolgáltatni a tulajdonosainak. Az igazság talán valahol a kettő között található, és a válaszban a szankciók hatékonysága mögé kövér kérdőjeleket rajzol, vagy legalább is úgy tűnik.
Oroszország a „kinetikai” háború frontjain nem áll rosszul, de jobban sem mint egy héttel ezelőtt. Ami a sugallhatja azt is, hogy tulajdonképpen győzelemre áll, holott egyre inkább egy patthelyzet kezd kibontakozni, ami mögött leginkább az ukrán stratégia elmúlt hetekben megtett sakkszerű lépései sejthetők. A haditechnikát tekintetében tapasztalható számbeli fölényt ugyan képesek tompítani a nyugati fegyverek, de megoldást nem jelentenek, önmagukban.
A Herszon elleni ukrán offenzíva már hetek óta fel-felbukkan a hírekben, és már több cáfolatába is bele lehetett futni, bár leginkább az oroszpárti lapok cikkeztek kamuról. Mostanra viszont kezd körvonalazódni az orosz erők elszívását célzó művelet, ami így úgy gyengíti más frontokon az oroszokat, hogy közben Herszon előtt egy olyan védelmi zónába szívja be a máshol szükséges alakulatokat ami egyébként önmagában nem a legjobban védhető, sőt ha az ukránok ezentúl is kellő szakértelemmel használják majd a precíziós nyugati eszközöket a Dnyeper nyugati partján túl komoly orosz erőt tudnak elszigetelni a tervezett ukrán offenzíva és a folyó közé szorítva.
A frontokon tapasztalható „mérsékelt” sikerek így a mind intenzívebb kiber- és információs-/propaganda háborúra ösztönzik Oroszországot. Számszerűen egyelőre lehetetlen kimutatni, higy mennyi napi álhír ömlik a kelet-európai és a nyugati sajtóra. Az mindenképpen tapasztalható, hogy differenciáltabban szólítják meg a két régió hírfogyasztóit, keleten a helyi kormányok sikertelenségeit és/vagy keleti sikereit „tolják meg” inkább, nyugaton továbbra is a szankciók sikertelensége kap nagyobb hangot, amit az európai jobboldali pártok kommunikációja is jócskán támogat.
Ha részeleteiben nézzük az álhírek elleni harcban jelenleg majdhogynem vesztére állunk, az egymásnak ellentmondó hírek, információk pedig elérték azt a megosztottságot, ami egyre inkább az egész Unióra jellemző, ez deformálja az Oroszország szerepéről alkotott képet és növeli azon csoportok hangját, akik teljes meggyőződéssel hiszik, hogy Oroszországot belehajtották ebbe a háborúba. A több éve tartó információs háború tehát alapjaiban ingatja meg az európai kormányokba való hitet ha azok éppenséggel nem oroszpártiak, Moszkva így közvetett befolyást képes kifejteni az unióra, tompítva a külpolitikai lépései kapcsán keletkező feszültségek élét. Mára a Meta, leánykori nevén Facebook és más hozzá kapcsolódó közösségi platformok, valamint a TikTok közösségi videó megosztó lettek az orosz propaganda legjobb hordozófelületei.
A most reflektorfénybe került kínai-tajvani történések viszont a jövőben könnyen befolyásolhatják az uniós szankciók jövőjét Oroszország irányába, egy esetleges tajvani háború ugyanis további zavarokat okozhat a már így is összekuszált globális ellátóláncokban. A kérdés tehát, hogy az elkövetkező napokban, hetekben mit lép majd Kína?
