Na hlavný obsah

Vasárnap Délután Csenger Ferenccel

A Vasárnap Délután június 26-i műsora.

A kábítószer elleni küzdelem nemzetközi napját 1988. június 26. óta évente ezen a napon tartják meg világszerte. Ezen a napon szenvedélybetegségek ellen küzdő szervezetek tartanak prevenciós előadásokat. Csenger Ferenc információi

Az első női Oscar-díjas rendező és a Bombák földjén – Polák Zsókát hallják.

Megkeserítik az életünket, vízpartok, kertben, vagy a hálószobában: ellenségeink a szúnyogok. De mivel védekezhetünk természetes úton? Tuba Mátéval Csenger Ferenc beszélget.

Az egykori Kassai Magyar Királyi Állami Leánygimnázium háborús évfolyamainak tagjai a mai napig találkoznak egymással.  Köteles Szabolcs kollégánk elment az egyik ilyen találkozóra, ahol többek között megtudta, hogy milyen volt fiatalként megélni a front közeledését, a rohanást a légópincékbe, de, szóba jött az is, hogy mennyibe került akkoriban egy fagylalt, melyik volt a legjobb cukrászda, és hol lehetett ismerkedni a korabeli Kassán.

Az arisztokrata festő: Batthyány Gyula – Melaj Erzsébet írását Bárdos Ágnes olvassa fel.

A héten választották a Nemzet Művészévé Balázsovits Lajos színművészt, színidirektort, aki Almási Éva férje, s Balázsovits Edit édesapja. A következőkben vele, azaz Balázsovits Edit színésznővel beszélget Kossár Georgina.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Titulka rovatban