Na hlavný obsah

Čaputová: Szlovákia alapvető érdeke a béke Ukrajnában

A köztársasági elnök támogatását fejezte ki az Ukrajnába való látogatásával.

Čaputová: Szlovákia alapvető érdeke a béke Ukrajnában
Zuzana Čaputová a pozsonyi reptéren tartott sajtótájékoztatón. Az államfő az ukrajnai látogatásából érkezik meg, 2022. június 1-jén. Foto: TASR/Jaroslav Novák

Zuzana Čaputová köztársasági elnök szerda reggel hazatért Ukrajnából. Megérkezését követően hangsúlyozta: Szlovákia alapvető érdeke a béke Ukrajnában. Megjegyezte: hatalmas szenvedést és fájdalmat látott a háború sújtotta országban. Látogatásával támogatását fejezte ki Ukrajna irányában. A két ország együttműködésének megerősítéséről és Szlovákia segítségnyújtásáról tárgyalt Ukrajna legfőbb közjogi méltóságaival, és beszédet mondott az ukrán parlamentben.

„Amennyiben Oroszország nem áll le Ukrajnában, nem állítja meg semmi. Éppen ezért kell foglalkoznunk vele és segíteni Ukrajnának a védekezésben“

– mondta a köztársasági elnök.

„Hatalmas szenvedésnek és fájdalomnak voltam szemtanúja. Ellátogattunk Kijev elővárosába, és számos lebombázott civil épületet láttunk. Ez alapján nyilvánvaló, hogy nem véletlen találatokról volt szó, amelyek becsapódtak, hanem célzott pusztításról Oroszország részéről“ – mondta. Zuzana Caputová hangsúkyozta: Ukrajna és az ukrán nép rendkívül hálás Szlovákia mindennemű segítségnyújtásáért.

(tasr, bumm.sk)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban