Na hlavný obsah

Kassán fogadta német hivatali partnerét Zuzana Čaputová köztársasági elnök

A két államfő megvitatta Ukrajna esetleges uniós tagjelöltségét is.

Kassán fogadta német hivatali partnerét Zuzana Čaputová köztársasági elnök
Frank-Walter Steinmeier és Zuzana Čaputová Kassán Foto: TASR

Szlovákiának és Németországnak azonos az álláspontja az Ukrajnának nyújtott segítség kérdésében, és az Európai Uniónak és a NATO-nak is egységet kell mutatnia – erősítette meg Zuzana Čaputová szlovák és Frank-Walter Steinmeier német államfő tegnapi kassai megbeszélésüket követően.

„Három fő üzenete van a mai kassai találkozónknak, mégpedig az, hogy mindkét ország teljes szívével és minden erejével Ukrajna oldalán áll és továbbra is támogatni fogjuk. A másik üzenet az, hogy az Európai Unió rendkívüli mértékben összetartó ebben a kérdésben, a harmadik pedig, hogy meg kell mutatnunk Vlagyimir Putyin elnöknek, hogy erős az európai demokrácia” – jelentette ki Steinmeier.

Čaputová emlékeztetett, hogy Szlovákia és Németország is menekültáradattal kénytelen szembesülni, eddig 300 ezer ukrajnai menekült haladt át az országon, több mint 70 ezren pedig itt találtak menedéket. A két államfő megvitatta Ukrajna esetleges uniós tagjelöltségét is.

Čaputová megismételte, hogy Szlovákia támogatja Ukrajna tagjelölti státuszát. A kassai megbeszéléseket követően Frank-Walter Steinmeier és Zuzana Čaputová a szliácsi repülőtérre repült, ahol a német államfő találkozott azokkal a német katonákkal, akik a NATO keleti szárnya védelmének megerősítése keretében teljesítenek ott szolgálatot.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban