Na hlavný obsah

Támogatást kapnak az iskolák az ukrajnai diákok tanításáért

Egyszeri, 200 eurós támogatást kapnak minden ukrajnai diák után az alap- és középiskolák, mondta el pénteki sajtótájékoztatóján Branislav Gröhling oktatásügyi miniszter.

Támogatást kapnak az iskolák az ukrajnai diákok tanításáért
Foto: TASR

Az oktatásügyi minisztérium összesen 354 600 eurót fordít a jelenleg 1773 Szlovákiában tartózkodó ukrajnai tanulóra. Az iskolák automatikusan kapnak majd további anyagi támogatást a később érkező diákok után is, derült az oktatásügyi miniszter sajtótájékoztatóján. A fejenkénti 200 eurós hozzájárulással az iskolák a keletkező költségeket fedezhetik.

„Ebből a pénzből tanszereket vásárolhatnak a diákoknak, vagy fizethetnek utazási és egyéb olyan költségeket, melyek az ukrajnai diákok oktatása során merülnek fel”

 – magyarázta a tárcavezető.

A miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy az iskoláknak nyelvtanfolyamot kell biztosítaniuk az ukrajnai diákok számára. Miután az adott intézmény megállapodik a helyi hatóságokkal, meg kell határozniuk, ki fogja, a szlovákot mint idegen nyelvet oktatni.

„Az iskolák ezen kiadásai is térítve lesznek, elég, ha ezt kérvényezik az oktatásügyi minisztériumtól az úgy nevezett egyeztető eljárás során”

– tette hozzá Gröhling.

Ľudovít Paulis oktatásügyi államtitkár mindeközben bejelentette, hogy Szlovákia megszakítja az együttműködést Oroszországgal a tudomány, a kutatások és a cserediák programok terén, valamint minden olyan intézménnyel, amelyet Oroszország működtet. A kétoldalú egyezmények értelmében indított projekteket nem finanszírozzák. Ez azt is jelenti, hogy Szlovákia nem küld Oroszországba és nem fogad Oroszországból ösztöndíjasokat. Az állam az így felszabaduló anyagi forrásokat az ukrán tudósok, kutatók elhelyezkedésére fordítja majd.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban