Na hlavný obsah

Szakértő: Oroszországot nem hatja meg a szankciós politika

Úgy tűnik, Oroszország totális háborút indított Ukrajna ellen, ez merőben más jellegű konfliktus, mint a Krím megszállása, vagy a kelet-ukrajnai helyzet.

Szakértő: Oroszországot nem hatja meg a szankciós politika
Foto: TASR/AP

„A Nyugat nyilvánvalóan élesíteni fogja azokat a szankciókat, melyeket az elmúlt hónapokban kidolgozott és betárazott. Ezek hatásai pedig érinteni fogják Magyarországot, Szlovákiát, és az EU más tagállamait is annak a kölcsönös függőségnek köszönhetően, mely fennáll Oroszország és az EU viszonylatában”

– közölte a szakértő.

Ráadásul a szankciók várhatóan nem csak egyoldalúak lesznek.   „Oroszország is válaszszankciókkal készül, meglátjuk, milyenekkel. Számítani lehet az energiaellátás zavaraira” – tette hozzá Jójárt. 

Az Európai Unió csütörtök esti válságtanácskozásán dönt a szankciók életbe léptetéséről. A szankciós politika hatása a szakértő szerint azonban valószínűleg elhanyagolható lesz. „Nem gondolom, hogy a szankciós politika az orosz vezetést a magatartása megváltoztatására kényszeríti, hiszen láthatóan eddig sem tántorította el őket attól, hogy háborút indítsanak. Az orosz gazdaság már 2014 óta készül erre a forgatókönyvre, bekalkulálta a szankciókat” – vélekedik Jójárt Krisztián.

A szakértő arra a kérdésre, mi várható Ukrajnától, és meddig bírhatja egyedül az inváziót, azt mondta, az erőviszonyok nem kiegyenlítettek, sőt, nem is összemérhetők, mert bár az ukrán hadsereg az elmúlt években nagy fejlődésen ment keresztül, az orosz generációváltással nem tudják felvenni a versenyt. Az orosz haderő is hatalmas tapasztalatokat szerzett az elmúlt nyolc évben, elsősorban a légierő például Szíriában – míg az ukrán haderőnek épp a légvédelem és légierő területén vannak a legnagyobb hiányosságai.

Az orosz haderő számára a legnehezebb forgatókönyv az lenne, ha városharcokra kerülne sor, az ukrán védekező hadsereg így harcolhat ellenük a legeredményesebben. Ám amennyiben erre kerül sor, az egészen biztosan hatalmas menekülthullámhoz vezet majd.  

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban