Na hlavný obsah

105 millió eurót költenek a lelki egészség ágazatának megreformálására

Minden korosztályban növekszik a mentális betegek száma, aminek következtében a pszichiátriai rendelők túlterheltek.

105 millió eurót költenek a lelki egészség ágazatának megreformálására
Foto: fnnitra.sk

Az egészségügyi minisztérium a 2015 és 2020 között végzett vizsgálatáról szóló jelentéssel kapcsolatban derült ki, hogy 105 millió eurót költenek a mentális egészség ágazatának megreformálásra. A vizsgálat Szlovákia lakosságának egészségi állapotát mérte fel, és a krónikus betegségek mellett kitért az öngyilkosságok számára és a pszichiátriai rendelők túlterheltségére is. Az utóbbi években a szlovákiai páciensek egyre gyakrabban látogatják a pszichiátriai rendelőket. Az elmúlt 10 évben ugyanakkor csökkent az öngyilkosságok száma. Az első vizsgálaton átesett betegek legtöbbje 75 évnél idősebb. Lubica Gálisovát, az időseket segítő fórum vezetőjét meglepte ez az adat. 

“Valóban be kellene vezetni a rendszeres ellenőrzéseket, hogy az idősebbeket a saját orvosuk küldje a pszichiátriai vizsgálatra, hogy időben felismerjék például az Alzheimer-kórt”

– fogalmazott a szakember.

Tizenöt százalékkal emelkedett a 15-19 éves fiatalok körében is azok létszáma, akik pszichiáterhez járnak. 2020-ban ebben a korosztályban volt a legmagasabb az öngyilkosok száma. Marek Madro pszichológus szerint vészjóslóan sok hívás érkezik a lelki segélyszolgálathoz. Csaknem 1000 segélykérőnek voltak öngyilkos gondolatai. 

“Ha készülnek valamilyen intézkedések vagy új eszközök arra, hogy a lelkileg sérülteken segítsenek, akkor éppen a 15-19 évesek csoportja az, amelyiknek anonimitásra van szüksége”

– fejtette ki a pszichológus.

Martin Hromátka, a bazini pszichiátria igazgatója megerősítette, hogy magas a páciensek száma. A gyerekeken kívül minden korcsoportból vannak pácienseik. Az intézményben 455 fekvőhely van, 3 rendelő, és gyakoriak a 80 év feletti páciensek. 

“Ha az ember megérzi, hogy lelki problémái vannak, egyértelműen fel kell keresnie az általános orvosát, hogy beutalja a szakorvoshoz, aki eldönti, hogy kórházi vagy ambuláns kezelésre van-e szükség”

– hangsúlyozta az igazgató.

Más országokban is gond van az ellátással a lelki egészség terén, Szlovákiában azonban kimagaslóan. Andrej Vrsatec, a lelki egészségért liga igazgatója figyelmeztetett, az egész országban csupán 45 gyermek pszichiáter van.

“Szükséges reformokat kezdeni, amelyek már bizonyos fokig elkezdődtek, de csak amolyan első fecskék”

– tette hozzá az igazgató.

Az egészségügyi minisztérium szeretné modernizálni a pszichiátriai és pszicho-szociális egészség-ellátást, mégpedig olyan központok létesítésével, amelyek elérhetőbbek lennének a betegek számára. 

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban