Na hlavný obsah

A SMER feljelentené Hamran István megbízott rendőrfönököt

Büntető feljelentést tesz a jövőben a Smer-szociáldemokrácia Hamran István megbízott rendőrfőkapitány ellen.

A SMER feljelentené Hamran István megbízott rendőrfönököt

A Smer szerint Hamran István visszaél hivatali jogkörével. Robert Kaliňák, a Smer volt belügyminisztere mai sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy Hamran rendelte el a decemberi pozsonyi tüntetés után a rendőrségi fellépést és a vádemelést Robert Fico, a Smer-Szociáldemokrácia vezetője ellen. A pozsonyi Kerületi Ügyészségnek a Fico ellen megszüntetett eljárása azt mutatja, hogy a rendőrségi eljárás ellentétben áll az alkotmánnyal.

„Hamran intézte az üggyel kapcsolatos dolgokat. Tanúk vannak rá, akik arról beszélnek, hogy több részlegen is járt. A büntetőfeljelentés a hivatali visszaélésre vonatkozik majd, és Hamran rövidesen követni fogja az elődjét, aki ellen szintén hivatali visszaélés miatt indítottak eljárást.“

– nyilatkozta Kalinák

Véleménye szerint az ügyészség világosan kimondta, hogy nem korlátozható a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa képviselőjének szabadsága, amint azt a kijelölt rendőrfőkapitány elrendelte. Kalinák szerint mindez rossz fényt vet a szlovák rendőrségre, és emiatt Roman Mikulec belügyminisztert is elmarasztalta.A Smer-szociáldemokrácia ellenzi Hamran István rendőrfőkapitánnyá való kinevezését. A párt szerint a kormány visszaél a büntetőjoggal, és azt politikai harcra használja fel. 

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban