A Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta a Specializált Büntetőbíróság korábbi döntését - erről a Legfelsőbb Bíróság szóvivője, Alexandra Važanová tájékoztatott.
A hatásköri törtvényről szóló ülés pénteken kezdődik, és 12 órára korlátozták a hosszát.
Bombariadó miatt intézkedik a rendőrség az ország összes bírósági épületében.
23 év szabadságvesztésre ítélte a bíróság a 19 éves Valentín Horváthot, aki 2023. január 1-jén Nagymihályban meggyilkolt egy 46 éves nőt.
A parlamenti képviselők a csütörtöki ülést a választások és a politikai pártok finanszírozásának ellenőrzésével foglalkozó állami bizottság elnökének megválasztásáról szóló javaslatról való vita befejezésével kezdték.
A kormány el fogja ítélni a ballisztikus rakéták használatának tilalmáról szóló nemzetközi megállapodások megsértését, ha az bebizonyosodik. Ezt Robert Fico (Smer-SD) kormányfő jelentette ki.
A demográfiai változások tükrében elkerülhetetlen, hogy a közeljövőben csak egyre nagyobb önrésszel jutunk az egészségügyi ellátáshoz.
A 2018-ban rendelt tizennégy F–16 C/D Block 70 típusú amerikai vadászgép két egységét már leszállították Szlovákiának – tájékoztatott a Lockheed Martin.
Őrizetbe vette a rendőrség azt a személyt, aki azzal fenyegette a nyitrai Szent Márk Alapiskola alkalmazottait, hogy az iskolában lövöldözni kezd.
Michal Ďuriš mától az állami tulajdonú Általános Egészségbiztosító Társaság (VšZP) új igazgatója és igazgatótanácsának elnöke.