Na hlavný obsah

Merényletet követtek el Robert Fico ellen

A sajtóértesülések szerint a miniszterelnök túl van a műtéten és az állapota stabil.

Merényletet követtek el Robert Fico ellen
Foto: TASR

A kihelyezett szerdai nyitrabányai (Handlová) kormányülés után meglőtték Robert Fico miniszterelnököt. Az ülést követően a kultúrház előtt gyülekező szimpatizánsait ment üdvözölni. A lövések azután dördültek el, hogy valaki azt kiabálta, „Robo, gyere ide”. Úgy tűnt, a kormányfő éppen kezet fogott volna valakivel, amikor eldördültek a lövések.

A TASR riportere szerint a helyszínen több lövést is leadtak. A Denník N helyszíni tudósítója nem látta a lövést, csak a hangját hallotta, majd azt látta, amint a testőrök felemelik Ficót a földről, autóba helyezik, majd elviszik, ahogy azt az alábbi videón lehet látni, amely futótűzként terjedt el a közösségi médiában.

A Denník N-nek nyilatkozó egyik szemtanú látta, amint Fico a földre esik, ezután már csak véres sérülést látott a kormányfő mellkasán és fején. Öt lövés hangozhatott el, melyek közül három találhatta el a miniszterlnököt. A lövések a mellkasán, hasán és a végtagjain érhették a kormányfőt.

Ezután helikopterrel szállították a besztercebányai Roosevelt kórházba, mivel a pozsonyi kórházba való szállítás túl kockázatos lett volna. Azonnali életmentő műtétet hajtottak végre rajta, rengeteg vért vesztett. A műtét közel 4 óráig tartott. A sajtó információi szerint a gyomrát és a végtagjait sebesítették meg a golyók.

A műtét helyszínén, a besztercebányai kórházban tartott sajtótájékoztatót Robert Kaliňák védelmi- és Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter. A belügyi tárca vezetője kijelentette, hogy politikai indítéka volt a támadásnak és összehívatná az állambiztonsági tanácsot. Robert Kaliňák csütörtök reggel arról tájékoztatott, hogy Robert Fico állapota stabil, de súlyos. Minden bizonnyal a védelmi miniszter Kaliňák léphet a miniszterelnök helyébe.

Az elkövetőt rögtön a helyszínen sikerült ártalmatlanítani. 71 éves Juraj C. amatőr költőként a lévai Szivárvány Irodalmi Klub és a Szlovák Írószövetség tagja. Korábban politikai mozgalmat alapított Mozgalom az Erőszak Ellen néven. Biztonsági őrként dolgozott, ezért tarthatta magánál legálisan azt a fegyvert amivel leadta a lövéseket. Az elfogását követően egy kiszivárgott videófelvételen arról beszélt, hogy hónapok óta tervezte a merényletet, mivel nem ért egyet a kormány politikájával. Az esettel kapcsolatban megszólították a fiát is, aki nem tudott arról, hogy az édesapja mire készül.

Az elkövetőről több ellentétes információ került napvilágra. Különböző dezinformációs portálok és a kormánykoalíció egyes tagjai azt állítják, hogy Juraj C. Progresszív Szlovákia tagja. Mindeközben Panyi Szabolcs magyarország oknyomozóújságíró egy Facebook posztban írt arról, hogy Juraj C. az oroszbarát, neofasiszta Slovenskí Branci szervezettel hozható kapcsolatba. A 2022-ben megszűnt szervezet közösségi média profilján is szerepel képeken a merényletet elkövető lévai férfi.

A rendőrség előre kitervelt, bosszúból elkövetett gyilkossági kísérlettel gyanúsította meg Juraj C-t. A férfit jelenleg a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség rendőrségi cellájában tartják fogva Nyitrán. Amennyiben bebizonyosodik a bűnössége, a törvény értelmében 25 évtől életfogytig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik.

A helyszínt és a környéket az eset után rögtön evakuálták, a kormánytagokat pedig testőrség védte. A parlament felfüggesztette ülését. Peter Žiga házelnök május 21-ig berekesztette a parlament tevékenységét, a későbbiekben még ezt kitolhatják. A parlamentben szigorított biztonsági szabályok lépnek életbe a képviselők védelme érdekében.

A rendőrség arra kéri a médiumokat, hogy korlátozzák a hozzászálósákat a felületeiken annak érdekében, hogy ne eszkalálódjanak tovább az indulatok.

Ezen kívül a rendőrség fokozottan figyeli a közösségi médiát, és fellép a fenyegetőző kommentelőkkel szemben.

A politikusokat megdöbentette az eset. Az ellenzéki Progresszív Szlovákia bejelentette, hogy egy ideig felfüggesztik a politikai tevékenységüket és a szerdára hírdetett közmédia mellett demonstrációt is eltörölték. Több ellenzéki képviselő is elfogadhatatlannak tartja az esetet és mielőbbi felépülést kívánnak a miniszterelnöknek.

Zuzana Čaputová köztársaság elnököt is lesokkolta az eset. A demokrácia elleni támadásnak nevezte a történteket. Mindenféle erőszak elfogadhatatlan – mondta az államfő, és azt kérte, senki ne alkosson elhamarkodottan véleményt a történtekkel kapcsolatban.

Peter Pellegrini megválasztott köztársasági elnök is reagált az esetre, aki azonnal megszakította a külföldi útját. Ő is példanélkülinek tartja az ügyet, és elfogadhatatlannak tartja az elbúrjánzódott gyűlöletbeszédet.

A parlament alelnöke Andrej Danko és a Smer képviselője az esetet követően rögtön az ellenzéket kezdte támadni. A liberális médiát és az ellenzéket tették meg felelősnek mindketten a közös sajtótájékoztatójukon. Danko politikai háborúról kezdett el beszélni, Blaha pedig a megszakított ülés után kezdte el hibáztatni az ellenzéki képviselőket a parlamentben, amely hatalmas feszültséget keltett.

Külföldi politikusokat és mélyen megdöbentette az eset. Orbán Viktor arról írt, hogy imádkozik Ficoért. Donald Tusk is kifejezte a szolidaritását. Petr Pavel szerint a támadásnak figyelmeztetésnek kell lennie arra, hogy meddig vezethet a társadalom agresszivitásának elmélyülése. Rajtuk kívül többek között Joe Biden, Rishi Sunak és Emmanuel Macron is kifejezte aggodalmát.A világ minden jelentős sajtóorgánuma is kiemelten foglalkozik a szlovákiai történésekkel, vezető hírként foglalkoznak a nyitrabányán történtekkel.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban