Na hlavný obsah

A Regina név jelentése: királynő

Női példát keresni és példává válni.

A nő arcaiban Zabos Regina történetét ismerhetjük meg. A határontúli életérzés számára sem idegen, hiszen Szabadkán született, de van kötődése Székesfehérvárhoz és Budapesthez is.

Bár, elmondása szerint nem zenészcsaládból származik, a zene mégis meghatározza az életét gyerekkora óta. A belső hang hívására végül tudatosan elkezdte iskolás korában építeni a zenei karrierjét. Versenyeken remek helyezéseket ért el, az elmúlt években közreműködött A Dal tehetségkutatóban, az X faktor énektanáraként is láthattuk, tavaly megjelent első saját dala.

2020 óta Geszti Péter zenekarának egyik énekeseként áll színpadra, de emellett számos más projektben is részt vesz. Izgalmas és egyedi az ő életútja is, de ez nem jelenti azt, hogy ne tudnánk vele könnyedén azonosulni.

Hogy milyen érzés egy fiú ikertestvéreként, egy olyan közegben felnőni, ahol a női minta az, ami pont hiányzik, és közben pedig tudatosan, hogyan lehet pótolni azt, ami nekünk nem adatott meg? Regina erről is őszintén mesél nekünk.

A beszélgetés fő pontjai

  • Csantavér – Szabadka – Székesfehérvár – Budapest
  • Kiégni abban, amit szeretünk
  • A zenei pálya kezdete
  • A határontúli érzés mibenléte
  • Lehetőségek és korlátok
  • Akkor is megvalósítom!
  • Fiú ikertestvéreként
  • 30-40 koncert évente Geszti Péter oldalán
  • Nőként a színpadon, nőként a mindennapokban
  • Szólista vagy vokalista
  • Hozott és kapott női minta
  • Nőként női példák keresése

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Podcast rovatban