Na hlavný obsah

Egy kassai dokumentalista – Kerekes Péter filmrendező a MoNoGramban

Molnár Norbert beszélget a nemrég kitüntetett filmrendezővel.

Kassáról származik, a pozsonyi Film- és Szinházművészeti Főiskolán végzett filmrendezés szakon. Kassaiként határozza meg önmagát. Az egyik legjobb, ha nem a legjobb dokumentumfilmes Szlovákiában.

Ismert alkotásai a 66 szezon, amely a kassai fürdő történetén keresztül mutatja be a város történetét vagy a Gulyáságyú, amely recepteken keresztül mutatja be Európa vérzivataros huszadik századi történetét. Legutóbbi filmje, egyben az első játékfilmje is a Cenzorka, magyarul 107 anya az eddigi legsikeresebb film az önálló Szlovákia történetében, hiszen elsőként nyert díjat a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, de több nemzetközi fesztiválról is díjat hozott el. Négy szlovák filmdíjat is kapott, köztük a legjobb film, a legjobb rendező és a legjobb forgatókönyv kategóriában.

Zuzana Čaputová államfő az év elején a Pribina Kereszt II. fokozatával tüntette ki Kerekes Péter rendezőt.

A podcastből kiderül:

  • melyik díját tartja a legfontosabbnak,
  • elfogadta-e volna a díjat Ivan Gasparovičtól is,
  • milyen volt Kassán felnőni,
  • miért tartja magát kassai nemzetiségűnek,
  • hogyan került a film közelébe,
  • segít-e az embernek, ha évet kell ismételnie az iskolában,
  • dokumentumfilmesnek vagy játékfilmesnek tartja magát,
  • miért keveri a műfajokat,
  • van-e a filmnek nemzetisége,
  • több egyetemen is oktat,
  • melyik a legfontosabb filmje,
  • mitől volt érdekes a 66 szezon forgatása,
  • miért fontos a katonai szakácsok szerepe,
  • miért szólította fel Finnországot a Szlovákia 2.0-ban, hogy foglalja el Szlovákiát,
  • eddigi legsikeresebb filmje a Cenzorka, vagyis a 107 anya, amit Ukrajnában forgatott. Vannak-e olyanok a szereplők és a stábtagok közül, akik meghaltak a háborúban,
  • miért járt a napokban Kenyában,
  • miért forgat egyszerre két filmet a kassai maratonról,
  • hogy áll az olasz filmje,
  • ötvenévesen jól érzi-e magát a bőrében?

Kerekes Péter filmrendezővel Molnár Norbert beszélget a MoNoGramban.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Podcast rovatban