Na hlavný obsah

Volt köztársasági elnökök is leadták a szavazatukat

Rudolf Schuster Kassán, Andrej Kiska pedig Poprádon voksolt a 2024-es államfőválasztáson.

Rudolf Schuster, Szlovákia második köztársasági elnöke a Kassai Állatorvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetemen kialakított választói helységben adta le a szavazatát.

  • Rudolf Schuster volt köztársasági-elnök szavazata leadása közben (Fotó: TASR/František Iván)

„Elég a megosztottságból. Fogjunk össze – de ne politikai, hanem emberi, társadalmi alapon. Ami jó Szlovákiának“ – mondta az idén 90. életévét betöltő korábbi államfő.

Felidézte, hogy elnökként ő három dolgot ígért, ebből a NATO- és az EU-csatlakozás sikerült.

„A harmadik nem. Azt mondtam, igyekszem csökkenteni az ellentéteket a kormánykoalíció és az ellenzék között, de ez máig sem sikerült” – mondta, hozzátéve, az elnöknek dicsérnie kellene mindent, ami jó – legyen az a kormányzó, vagy az ellenzéki oldalon, és támogatni az emberek érdekeit szolgáló dolgokat.

Schuster szerint az államfőnek pártsemlegesnek kell lennie, függetlenül attól, hogy melyik oldalról érkezik.

„Bárki lesz is az elnök, a társadalom egyesítése a feladata. Az első lépést pedig annak a félnek kell megtennie, amelyik hatalmon van. Tehát a kormánykoalíciónak” – mondta a volt köztársasági elnök.

Andrej Kiska 2014 és 2019 regnáló államfő Poprádon adta le a szavazatát a feleségével. Arra buzdította az embereket, hogy vegyenek részt a szavazás első fordulóján és ne hagyatkozzanak egyes jelöltek preferenciáira.

  • Andrej Kiska a poprádi választóhelységben miután leadta a szavazatát (Fotó: TASR/Michal Svítok)

„Ezek a választások némileg hasonlítanak azokhoz, amelyeken én lettem az elnök. Tíz évvel ezelőtt viszont egyáltalán nem volt biztos, hogy én vagy valaki más jut tovább a második fordulóba, nem volt olyan nagy a különbség köztem és Procházka úr között. Most úgy érzem más a helyzet, hogy a mai választásoknak két favoritja van, akik továbbjutnak a második fordulóba” – mondta Kiska.

Hangsúlyozta, nehéz és bonyolult időszakot élünk, és az államfő szava komoly súllyal bírhat a hazai politikai élet és a külpolitika alakulásában is.

„Ukrajnában háború dúl, ártatlan civileket gyilkolnak az oroszok, a külügyminiszterünk pedig megdöbbenésünkre az orosz külügyminiszterrel fényképezkedik. Az EU azzal fenyegetőzik, hogy leállítja a nekünk szánt uniós támogatásokat, fontos törvényeket gyorsított eljárásban és párbeszéd nélkül hagy jóvá a hatalom, a közszolgálati médiát pedig be akarja vonni a politikába. Ezek mind olyan ügyek, amelyekben az államfő szava rendkívül fontos lehet” – zárta mondandóját Kiska.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban