Na hlavný obsah

Gašparovič: Nehéz az ország helyzete, az államfő is javíthat rajta

Korábban két ciklus alatt regnáló volt államfő szerint a következő elnöknek konszenzust kell teremteni a társadalmon belül.

Gašparovič: Nehéz az ország helyzete, az államfő is javíthat rajta
Ivan Gašparovič feleségével adja le szavazatát a pozsonyi Metód utcai gimnáziumban. Foto: TASR/Dano Veselský

Nehéz helyzetben van az ország, szerényebb idők várnak a lakosságra, de az államfő is javíthat a helyzeten – jelentette ki Ivan Gašparovič volt köztársasági elnök, aki Pozsonyban a Metód utcai gimnáziumban szavazott.

„Meggyőződésem, hogy kellő jóakarattal konszolidálódik a helyzet. A politikusok esetében ez azt jelenti, hogy nem csak saját maguk között kommunikálnak, az államfőnek az ellenzékkel és a kormánykoalícióval is kommunikálnia kell, nem válogathat, kivel akar, és kivel nem” – jegyezte meg a korábban két ciklusban az államfői feladatokat ellátó Gašparovič.

Gašparovič szerint mindenkinek a kölcsönös megértéshez vezető utat kellene keresnie, és kilépni a „családi, vagy a csoportos buborékokból”.

Szerinte az államfőválasztáson olyan jelöltet kell keresni, aki minden állampolgár elvárásainak megfelel.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban