Na hlavný obsah

Fegyveresek nyitottak tüzet egy moszkvai koncertteremben

133-ra emelkedett a halálos áldozatak száma

133-ra emelkedett a halálos áldozatok száma annak az Iszlám Állam terrorszervezet által elkövetett támadásnak, amely a Krókusz Városi Csarnokban, Krasznogorszk városban történt péntek este. 115 sebesültről érkezett jelentés, az elhunytak száma várhatóan emelkedni fog. A Moszkva szélén található koncertteremben fegyveresek nyitottak tüzet az ott tartózkodókra, melynek következtében tűz ütött ki és több robbanásról is beszámoltak.

Az Iszlám Állam vállalta magára a Krasznogorszk városában történt támadást. Közleményükben úgy fogalmaztak, a terrorszervezet harcosai keresztények nagy csoportjára támadtak rá és több százat öltek meg, illetve sebesítettek meg közülük, nagy pusztítást vittek végbe majd biztonságban tértek vissza bázisukra.

Az orosz hatóságok 11 embert fogtak el, közülük 4 olyat, akit a terrortámadás elkövetésével gyanúsítanak.

Vlagyimir Putyin orosz elnök nyilvános beszédben ítélte el a támadást és arról is beszélt, hogy a terroristák megpróbáltak Ukrajna felé menekülni, ez a magyarázat arra, hogy a hatóságok Délnyugat-Oroszországban fogták el őket.

Kijev erre reagálva emlékeztette a világot, hogy az ukrán-orosz határvidék frontzóna, négy ukrajnai régiót az oroszok megszállva tartanak, így az egész határvidék az ő ellenőrzésük alatt áll. A nemzetközi közösség, még az Oroszországgal az ukrajnai háború miatt rossz kapcsolatot ápoló országok is, elítélték a terrotámadást és együttérzésüket fejezték

John Kirby amerikai nemzetbiztonsági szóvivő péntek este kijelentette, egyelőre semmi nem utal arra, hogy Ukrajna vagy ukránok állhatnak a lövöldözés mögött. Mihajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó azt írta a Twitteren, hogy Ukrajnának semmi köze a moszkvai támadáshoz.

(euronews, telex, hvg)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban