Na hlavný obsah

A nő arcaiban Ollé Hajnalka csillagász, aki a gyökereit a csillagokban találta meg

A nő arcai portrébeszélgetésének vendége Ollé Hajnalka csillagász, informatika- és fizikatanár.

Az ELTE Természettudományi Karán, Csillagász szakon végezte tanulmányait. Harmadéves volt, amikor körvonalazódott benne, hogy szüksége lesz egy B tervre, ugyanis Csallóközben szeretett volna letelepedni. A jó B tervből így egy remek A terv lett, és pedagógiát, didaktikát, pszichológiát tanult.

Csillagász, fizika és informatika tanár, a tanítás szeretete mellett a tanulás iránti vágy sem múlt el, jelenleg az ELTE Fizika Tanítása Doktori iskolájába jár.

 Mérlegen a szimbólumok jelentése és jelentősége az életben, a magasság és mélység megélésének a kettőssége. Fontosak számára az emberi kapcsolatok, a csillagok. A következőkben pedig szó lesz mélységekről és magasságokról, de még az inverz Fourier transzformáció is példaként szolgál majd, s hogy még mi mindenről hallhatnak még?

A beszélgetés fontos pontjai:

  • Szimbólumok szerepe az életben
  • Introvertált és extrovertált emberként a hétköznapokban
  • Nő – tanár – szülő
  • Emberi kapcsolatok
  • A csillagok és a csillagászat felé vezető út
  • A tanár, aki nemcsak tanít, de tanul is
  • Kiterített kártyalapok
  • A, B, C, D tervek
  • Külföld és otthon – valamit valamiért
  • A csillagokban a gyökerek
  • Önazonosság és tetoválás-  mérleg, csillagok
  • Átvitt értelemben – inverz Fourier transzformáció
  • A logikus gondolkodás fontossága
  • A lehetetlen megvalósításának kihívás
  • A határozottság háttere
  • Elengedés – egyszer fönt, egyszer lent
  • „A csillagokon kívül semmi sem állandó“

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Podcast rovatban