Na hlavný obsah

A Publicus kutatása szerint a magyar kormánypárti szavazók 62 százalékát felháborította a kegyelmi ügy

A magyarországi Fidesz-KDNP kormánypárt szavazóinak 62 százalékát felháborította a közelmúlt kegyelmi ügye - derül ki a Publicus Intézet kutatásából, mely a Népszava kérésére készült. Az ellenézki szavazók esetében ez 97 százalék.

A Publicus kutatása szerint a magyar kormánypárti szavazók 62 százalékát felháborította a kegyelmi ügy
Novák Katalin, a lemondott magyar államfő. Foto: SITA/Diana Černáková

A botrány azt követően robbant ki, hogy Novák Katalin korábbi köztársasági elnök kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének, aki arra vette rá az intézményben gondozott gyerekeket, hogy hamisan tanúskodjanak az őket szexuálisan bántalmazó volt igazgató ellen.

A megkérdezettek 76 százaléka gondolja úgy, hogy Novák helyesen döntött, amikor lemondott államfői tisztségéről, míg 18 százalék szerint maradnia kellett volna.

Orbán Viktor miniszterelnök szerepéről erősen eltér a kormánypárti és az ellenzéki szavazók véleménye, ugyanis míg utóbbi csoport esetében a megkérdezettek 90 százaléka, addig előbbinek kizárólag 23 százaléka gondolja, hogy a miniszterelnök előre tudott a kegyelemről, a kormánypártiak esetén azonban 23 százalékos a bizonytalanok aránya is.

Az összes megkérdezett 63 százaléka nem tekinti lezártnak a kegyelmi ügyet és további felelősök megnevezését sürgeti, a kormánypárti szavazók 40 százaléka azonban lezártnak tekinti azt.

(telex)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban