Na hlavný obsah

Robert Fico szerint a V4-ek rendkívül fontos regionális tömörülést alkothatnak

A V4-es kormányfők mai (keddi), prágai csúcstalálkozójukon egyetértettek abban, hogy az Ukrajna elleni orosz agresszió a nemzetközi jog súlyos megsértése, és Ukrajnának segítségre van szüksége, amiben mind a négy állam továbbra is részt vesz. Véleménykülönbség a segítség formájáról van - jelentette ki a megbeszélések után Petr Fiala cseh kormányfő, és hozzátette, nem volt könnyű a tárgyalás.

Robert Fico szerint a V4-ek rendkívül fontos regionális tömörülést alkothatnak
Robert Fico Foto: SITA

Robert Fico szlovák kormányfő szerint a mai találkozó az egyik legfontosabb volt a V4-es együttműködés jövője szempontjából. Elmondása szerint a négy ország vezetői képesek a jövőt szem előtt tartani, az ukrajnai háború egyszer véget ér, a V4-ek pedig rendkívül fontos regionális tömörülést alkothatnak – tette hozzá.

Orbán Viktor szerint a mai egy önreflexiós megbeszélés volt – fel kellett tenni a kérdést, hogy szükség van -e egyáltalán a V4-re. Elmondása szerint végül arra a döntésre jutott, hogy igen. Négy fontos témát jelölt meg a V4-es együttműködés alapjaként, az illegális migrációt, az ukrajnai gazdaság közelebb engedését, a brüsszeli adóharmonizáció elleni fellépést és a nukleáris energiát, mert anélkül szerinte nincs zöld jövő. Az ukrajnai háborúval kapcsolatban Orbán azt monda, hogy Magyarország érdeke, legfontosabb nemzetbiztonsági kérdése, hogy ne legyen közös határa Oroszországgal, mert arról rossz emlékeink vannak.

A lengyel miniszterelnök, Donald Tusk a Közös Agrárpolitika felülvizsgálatát nevezte meg stratégiai feladatnak, valamint az Ukrajnával kötött szabadkereskedelmi megállapodást is új alapokra helyezné, mert az a saját gazdaságukat is veszélyezteti.

(tasr, telex)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban