Na hlavný obsah

Tízezer eurós támogatást kapott Fülek ifjúsági rendezvények szervezésére

Szlovák, magyar és angol nyelvű rendezvénysorozatot szervez alap- és középiskolások számára ebben az évben a Füleki Városi Kulturális Központ.

Tízezer eurós támogatást kapott Fülek ifjúsági rendezvények szervezésére
illusztráció Foto: Fülek FB

A Művészettel a társadalmi beilleszkedésért elnevezésű projekt megszervezésére 10 ezer eurós támogatást kapott a város a Művészeti Alaptól – tájékoztatott Eva Tóthová, a központ igazgatója. A fiataloknak szóló kulturális rendezvénysorozat holnap egy angol nyelvű színházi előadással kezdődik, amelyre a gimnázium és egy szakközépiskola diákjait várják.

Áprilisban a magyar tannyelvű alapiskolák második osztályos tanulói számára szerveznek előadást, egy salgótarjáni hivatásos színház is ellátogat Fülekre Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője című darabjával.

A következő hónapokban táncelőadás is lesz a városban az Ifjú Szívek Táncszínház jóvoltából. A magyar iskolák alsó tagozatos tanulóit a Komáromi Jókai Színház Hapci király című meseelőadására várják. A gitármuzsika fejlődését bemutató zenés interaktív programot is szerveznek.

(tasr)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Régió rovatban