Na hlavný obsah

Megkezdődött a választási kampány, az államfőjelöltek 500.000 eurót költhetnek

Megkezdődött az elnökválasztási kampány. A jelöltek félmillió eurót költhetnek rá, amely a választási kampányról szóló törvényből következik.

Megkezdődött a választási kampány, az államfőjelöltek 500.000 eurót költhetnek
A Grassalkovich-palota. Foto: SITA

Egy a törvénytárban megjelölt határozat értelmében kezdetét vette az államfőválasztási kampány, mely a március 23.-i választások előtt 48 órával ér majd véget. A hatályos törvények értelmében a kampányra mindegyik jelölt maximum félmillió eurót költhet, a keretbe pedig a kedvezményesen kapott hirdetési felületek is teljes áron kerülnek felszámolásra.

A kampányra fordított pénzösszeget egy külön számlán kell tartani, melynek a kampány egésze alatt nyilvánosan láthatónak kell lennie. A jelöltek adományokat kizárólag szlovákiai lakhellyel rendelkező természetes vagy jogi személyektől illetve pártoktól kaphatnak.

Az eddigi bejelentések alapján indulni szeretne a választáson a két korábbi külügyminiszter Ivan Korčok és Ján Kubiš, Ján Drgonec alkotmányjogász, Beáta Janočková a Kirekesztett Szülők Kezdeményezés alapítója, Štefan Harabin egykori igazságügyi miniszter, Miroslav Radačovský európai parlamenti képviselő, valamint a többek között koronavírus tagadó nyilatkozataival botrányt kavaró influenszer Peter Kuťka.

Peter Pellegrini házelnök bejelentése szerint január 19.-én nyilatkozik indulási szándékáról, emellett a jelöltséget fontolgatja még Andrej Danko SNS elnök, valamint az SaS egykori képviselője Robert Mistrík is. A jelölteknek legkésőbb január 29. éjfélig kell dönteniük indulási szándékukról, ezzel együtt pedig leadni az ehhez szükséges aláírásokat.

(tasr, denník, sme)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban