Na hlavný obsah

A továbbiakban nem nyilatkozik a média egy részének Robert Fico

A kormányhivatal tájékoztatása szerint a kormányfő a Markízának, a Denník N-nek, a SME-nek és az Aktualitynak sem kíván nyilatkozni. Matúš Kostolný, a Denník N főszerkesztője és Balog Beáta, a SME főszerkesztője is reagált Fico kijelentésére.

Kijelentette, azt tiszteletben tartja, hogy a végrehajtó hatalom tagjai a törvények szerint kötelesek tájékoztatni munkájukról a médiát. Ugyanakkor szerinte az érintett médiatermékek az új kormány megalakulásának pillanatától kezdve nem teljesítik a nyilvánosság időszerű, és a valóságnak megfelelő általános tájékoztatására vonatkozó kötelezettségüket, ellenséges politikai magatartást tanúsítanak hamis vagy nem teljes információk megjelentetésével, illetve egyes információk elhallgatásával.

Eközben a Comenius Egyetem bölcsészkarának újságíró szakos hallgatói csendes tiltakozást tartottak a kormányhivatal előtt, és nyílt levélben kérték Peter Pellegrini házelnököt és Robert Fico miniszterelnököt, hogy minden akkreditált médium szabadon végezhesse tevékenységét a parlament épületében, ahogyan eddig is. Követelték, hogy a két legfőbb közjogi méltóság kérjen bocsánatot az újságírók ellen elkövetett támadásokért és a parlament hozzon átlátható és tisztességes döntéseket a média működésével kapcsolatban.

Ondrej Dostál, az SaS parlamenti képviselője ugyancsak hivatalos levelet intézett Peter Pellegrinihez. „Ha továbbra is kitart azon szándéka mellett, hogy az újságírókat egy képviselő nem megfelelő viselkedése miatt büntesse, akkor kérem, hogy ezt maximálisan úgy tegye, ahogyan arról a képviselőházat, majd ezt követően a parlamenti képviselőket is tájékoztatta, azaz, hogy az esetleges korlátozások ne vonatkozzanak a hang- és képfelvételen rögzített interjúkra és vitákra, hanem csak az élő adásokra“ – írta Dostál.

Matúš Kostolný, a Denník N főszerkesztője reagált Robert Fico kijelentésére, szerinte a miniszterelnököt törvény kötelezi, hogy tájékoztassa az összes médiumot. Hozzátette, hogy Fico évek óta nem válaszol az újságjuknak. „Ami azonban megváltozott, az az, hogy a miniszterelnök ezt hivatalos álláspontjává nyilvánította. Ez nem csak az ő jó vagy rossz hangulatának kérdése, ez egy miniszterelnöki döntés“ – mutatott rá.

A SME napilap főszerkesztője, Balog Beáta jogászokkal egyeztet a sajtószabadság védelmét szolgáló további lépésekről ugyancsak a miniszterelnöknek arra a döntésére reagálva, hogy felfüggesztette a kommunikációt egyes médiumokkal. Balog emlékeztetett, hogy Fico eddig sem állt szóba az említett szerkesztőségekkel, ezeknek nem ad interjút, és a szerkesztők kérdéseire már régóta sértegetésekkel válaszol, például azzal, hogy a nemzet ellenségei.

(TASR, SITA)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban