Na hlavný obsah

A kormány jóváhagyta a programnyilatkozatot

A Robert Fico által vezetett kormány jóváhagyta a programnyilatkozatot, így azt most a parlament elé kell terjeszteni, hogy az ellenzéki képviselők eldöntsék bizalmat szavaznak-e neki.

A kormány jóváhagyta a programnyilatkozatot
Foto: SITA/Diana Černak

Hétfői lésén jóváhagyta programnyilatkozatát a kormány, melyet ezután a parlament elé terjeszt és bizalmat kér a törvényhozástól.

Az új kormány a programnyilatkozat szerint a piacgazdaság elvei szerint működő, a szükséges mértékben szabályozott erős szociális jogállamot részesíti előnyben.

Javítaná az oktatás és az egészségügyi ellátás színvonalát, megerősítené a lakosság igazságosan működő jogállamba vetett bizalmát. „Ugyanakkor a fontos szociális-gazdasági célok megvalósítása nem teszi lehetővé, hogy a kormány tovább növelje a védelmi kiadásokat” – áll a kormányprogram tervezetében.

A kormány célkitűzései között szerepel, hogy megszünteti a fegyveres testületek politikai célokra való felhasználását és a társadalom polarizálódását. Fejleszteni akarja a nemzeti öntudatot, erősíteni az államiságot és a szuverenitást, az egészséges hazafias gondolkodást, az állami szimbólumok, a nemzeti és kulturális hagyományok iránti tiszteletet.

A kormány a programnyilatkozat szerint támogatja az Európai Unió közös biztonság- és védelempolitikájának megerősítését, és megújítaná a V4-eken belüli aktív együttműködést. Úgy véli, hogy az ukrajnai háború egyetlen helyes megoldása a tűzszünet azonnali érvényesítése és a béketárgyalások megkezdése.

A rövid távú prioritásai közé tartozik a fegyveres erők bevonása az illegális migráció elleni küzdelembe, az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás leállítása, a szuverenitás mielőbbi helyreállításának felgyorsítása a légtér védelmének területén, valamint az előző vezetés által kötött szerződések felülvizsgálata.

A kormány kötelezettséget vállalt egy nemzeti korrupcióellenes stratégia elfogadására is.

Az RTVS intézményét két független közszolgálati médiaintézményre választják majd szét: Szlovák Televízióra és Szlovák Rádióra.

Előterjeszti a Művészeti Alap, az Audiovizuális Alap és a Kisebbségi Kultúrális Alap új alapszabályát, amelynek célja az eredeti szlovák művek támogatásának növelése és a közpénzek felhasználásának fokozott ellenőrzése. Figyelmet fordít a nemzeti kisebbségek tagjainak kulturális igényeire is.

(Pátria Rádió)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban