Na hlavný obsah

Szlovákia készen áll reagálni bármilyen illegális migrációs hullámra

Robert Fico kijelentéseit demonstrálja a hétfő esti akció is aminek célja „a Magyarországgal közös határ védelmének megerősítése”.

Szlovákia készen áll reagálni bármilyen illegális migrációs hullámra
Foto: SITA/Brano Bibel

Ezeket a kielentéseket hétfő este Robert Fico kormányfő a Dunacsún-Rajka határátkelőnél tette. Fico közölte, készek bevetni minden rendelkezésre álló erőt, beleértve a rendőrséget és a hadsereget is. „Komolyan tartunk attól, hogy rövid időn belül jelentősen romolhat a migrációs helyzet” – hangsúlyozta.

Kritizálta azt, ahogyan az előző kormány kezelte a helyzetet, és azt mondta, 2023-ban több mint 46 ezer illegális bevándorló lépte át a szlovák határt. „Minden határátkelőt, ahol áthaladtak az illegális migránsok, rendőrjárőrök ellenőriznek” – mondta Fico.

„Amint a Magyarországgal közös hírszerzési információcsere alapján kiderül, hogy nagyobb számú illegális migráns lépte át a határt, illetve közelít Magyarországon keresztül Szlovákia felé, képesek leszünk időben bevetni a szükséges erőket a teljes zöldhatáron” – tette hozzá a kormányfő.

Az akció végén kedd reggel Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter elmondta: „Ezzel az akcióval egyértelmű üzenetet akarunk küldeni minden illegális bevándorlónak, de főleg az embercsempészeknek, és értésükre adni, hogy az új kormánnyal együtt új hozzáállás jött az illegális migrációhoz”. A belügyminiszter hozzátette, hogy az akció során nem fogtak el migránsokat, de két csoportot visszatartottak a határátlépéstől.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban