Na hlavný obsah

Ódor Lajos: Nem csak világítani és fűteni akart a szakértői kormány

Nem csak világítani és fűteni akart a szakértői kormány, és a miniszterek nem akartak öt hónapon át pusztán statisztaszerepet betölteni - jelentette ki sajtótájékoztatóján Ódor Lajos kormányfő.

Ódor Lajos: Nem csak világítani és fűteni akart a szakértői kormány
Lívia Vašáková, Ódor Lajos kormányfő (k) és Balík Péter (j). Foto: SITA

Emlékeztetett, hogy kormánya nehéz időszakban foglalta el a hivatalát, anyagi források és parlamenti többség nélkül, ráadásul kampányidőszakban. Kormánya tevékenységét röviden három szóval jellemezte: nyugalom, szakértelem, eredmények. „Az utóbbi időszakban nőtt a kormány iránti bizalom. A rendőrség és a hadsereg is élvezi a lakosság jelentős részének bizalmát” – szögezte le.

A sikerek között említette, hogy rengeteg uniós támogatás elveszítését sikerült megakadályozni, továbbá az energiaárak emelkedése ellen hozott intézkedéseket, a helyreállítási tervvel kapcsolatos feladatok megvalósítását, és a célzott szociális segítségnyújtást sorolta fel.

Kiemelte a felsőoktatás javítására szánt anyagi motiválást, az alapiskoláknak nyújtott segítséget, a bírósági reform folytatását, a hadsereg modernizálására tett lépéseket, a termelők megvédését az ukrán gabonaimport negatív hatásaitól, a természetvédelmi területek védettségi szintjének besorolását és a környezeti károk felszámolására tett lépéseket.

Az egészségügy kapcsán a kormányfő azt mondta, sikerült előrelépni az ágazat pótfinanszírozása és az állami Általános Egészségbiztosító gazdálkodásának javítása terén.

Az új kormánynak javaslatcsomagot hagynak hátra az államháztartás konszolidálásával kapcsolatban, továbbá a tehetségek itthon tartása céljából, valamint az uniós támogatások lehívása és felhasználása, valamint a szociális támogatások terén.

A saját jövőjével kapcsolatban azt mondta, „még nem lát teljesen világosan”.

(tasr)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban