Na hlavný obsah

Fico még nem árulta el miniszterjelöltjei nevét

Robert Fico, a Smer-SD elnöke továbbra sem árulta el miniszterjelöltjei nevét. Ma (szerdán) Boris Kollár távozó házelnökkel tanácskoztak a parlamentbe jutó pártok, ezt követően Fico elmondta, még a nap folyamán ismét találkozik Zuzana Čaputová államfővel.

Fico még nem árulta el miniszterjelöltjei nevét
Robert Fico Foto: TASR

Fico hozzátette, ha az államfő elutasítaná valamelyik jelölt kinevezését, arra komoly indoklást és magyarázatot kell adnia. Fico azt sem árulta el, kiket jelöl a Smer-SD a parlamenti bizottságok élére, illetve a törvényhozás alelnöki posztjára. Az alakuló ülés kapcsán megjegyezte, a dátumot az államfőnek kell kihirdetnie, a választást követő 30 napon belül.

Fico nem válaszolt arra az újságírói kérdésre sem, hogy szeretnék -e megszüntetni a társadalmi visszaéléseket bejelentő személyek védelmére létrehozott hivatalt. Peter Pellegrini, a Hlas-SD elnöke még korábban úgy nyilatkozott, az intézmény még az ő kormányzásuk alatt jött létre, és nem gondolja, hogy azonnal meg kellene szüntetni. „Elképzelhető, hogy meg kell vizsgálni, hatékonyan működik-e és betölti-e a szerepét” – tette hozzá.

(tasr)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban