Na hlavný obsah

A fiatalok attól tartanak, hogy nem engedhetik meg maguknak a jelzáloghitelt

A szlovákiai fiatalok több mint fele szeretne ingatlant birtokolni, de attól tart, hogy nem képes megfelelni a jelzáloghitel-szerzés feltételeinek. A 26 év alatti fiatalok leghőbb pénzügyi vonatkozású vágya, hogy saját ingatlanban éljenek. A megkérdezettek 58%-a válaszolta ezt az UniCredit Bank felmérésében.

Foto: Getty Images

A közvélemény-kutatás szerint Szlovákiában a fiatal felnőttek több mint fele (53%) még mindig a szüleivel él. A válaszadók hozzávetőleg 16%-a él párjával saját lakásában. A többiek lakótársakkal vagy egyedül albérletben, illetve kollégiumban laknak.

A 18 és 26 év közötti fiatalok vagy még tanulnak, vagy az első munkahelyükön dolgoznak, ami a jövedelmükre is rányomja bélyegét. Az átlagbér ebben a korosztályban 700 euró, s ebben a korban mindössze 33%-uk rendelkezik állandó munkával, illetve 9%-uk vállalkozik. A többiek alkalmi munkák, részmunkaidős állások vagy szüleik révén jutnak bevételhez.

„A felmérés azt mutatja, hogy a 26 év alatti fiatal felnőttek hozzávetőleg egyharmada igényelhet jelzáloghitelt, és pontosan ezek azok, akik állandó munkaviszonnyal vagy élő vállalkozói engedéllyel rendelkeznek. Azonban ebben az életszakaszban, az iskola elvégzése után, az első munkahelyükre belépve, általában még ők sem nélkülözhetik szüleik segítségét, ha saját ingatlanhoz akarnak jutni” – magyarázta az UniCredit Bank szóvivője, Zuzana Ďuďáková.

Elmondása szerint a banki adatokból az következik, hogy az első jelzáloghitelt leginkább a 28 és 31 év közötti fiatalok nyújtják be, amikor már szilárdabb lábakon állnak az első munkahelyükön, és jövedelmük ezt lehetővé teszi. Az ilyen kérelmezők több mint kétharmadát (68%) párok alkotják. Két hitelfelvevőtárs esetén egyszerűbb a jelzáloghitel-felvétel.

A pályafutásuk elején lévő, vagy még tanuló fiatalok azonban lassan, legalább kis összegben spórolhatnak – mutatott rá a szóvivő. Ez néhány év múlva jó alapot jelenthet arra, hogy a lakás vételárának egy részét saját forrásból fizessék ki.

„A pályakezdő fiataloknak azt javasoljuk, hogy gyűjtsenek pénzt megtakarítási vagy befektetési termékre, amelyből szükség esetén forráshoz juthatnak. Felmérésünk szerint a szlovákiai fiatalok 45%-a használ már takarékszámlát, további 48%-uk pedig fontolgatja. Jó megoldást jelenthetnek a lekötött betétek is, amelyek esetében egyértelműen le van fektetve, hogy az ember mikor kaphatja vissza a pénzét“ – tette hozzá Ďuďáková.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban