Na hlavný obsah

Átadták Belgiumnak a brazil „drogbárót“ a magyar hatóságok

Kiemelt biztonsági intézkedések mellett a magyar hatóságok csütörtökön átadták Belgiumnak a világ legismertebb brazil kábítószercsempészét, Sergio Roberto de Carvalhót, akit tavaly nyáron Magyarországon fogtak el - tudatta honlapján június 16-án, pénteken a rendőrség.

A brazil Sergio Roberto de Carvalho 2022. június 23-án a bíróságon.
Foto: AFP

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a Terrorelhárítási Központtal (TEK) közösen tavaly nyáron fogta el az 54 éves brazil „drogbárót“; az általa vezetett szervezet 2017 és 2019 között legalább 45 tonna kokain csempészéséért volt felelős. A bűnözőt már évek óta keresték a hatóságok, több ország adott ki ellene elfogatóparancsot. Az Interpol is körözte, mert a brazil bíróság harminc év szabadságvesztésre ítélte kábítószercsempészés miatt – idézték fel. Hozzátették: több más ország is adott ki elfogatóparancsot vele szemben.

A magyar hatóságok 2022 júniusában kaptak jelzést arról, hogy a brazil férfi Magyarországon tartózkodhat, a Nemzeti Bűnügyi Együttműködési Központ (NEBEK) és a KR NNI munkatársai – több ország részvételével zajló műveletben – beazonosították tartózkodási helyét, majd a Terrorelhárítási Központ munkatársai hat órán belül elfogták – részletezte a police.hu.

Kitértek arra, hogy a bandavezér ellen Magyarországon a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közokirat-hamisítás miatt indított büntetőeljárást, tekintve, hogy elfogásakor hamis igazolványokat mutatott fel. A férfi egyébként évekkel ezelőtt halottá nyilváníttatta magát, majd legalább tíz álnevet használt, és ezek mindegyikéhez hamis igazolványai is voltak.

Elfogása után a „drogbáró“ kiadatási őrizetben volt a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben.

Kiadatása hosszas egyeztető eljárást követően június 15-én, csütörtökön történt meg a legmagasabb színtű biztonsági előírások betartásával. A NEBEK, a TEK, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) és a Nemzeti Nyomozó Iroda pontos intézkedési terv alapján hajtotta végre a brazil férfi átadását – tudatták.

Hozzátették: a férfit a büntetés-végrehajtási intézetből lábbilinccsel, vezetőszíjjal, rendőri konvojban szállították át a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. A TEK gépfegyveres munkatársai kísérték, a szállító és kísérő szolgálati gépkocsikat rendőrségi helikopterrel is biztosították.

A KR NNI célkörözési fejvadászai a férfit a reptér egy hermetikusan lezárt részén adták át a belga rendőrségnek. A belga hadsereg külön gépével szállították át Belgiumba, ahol a bíróság már az este folyamán elrendelte letartóztatását, és az ország egyik legmagasabb biztonsági védelmével ellátott fegyházába szállították – közölte honlapján a rendőrség.

(MTI)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban