Na hlavný obsah

Vašáková: Június 2-án ismertetjük a politikusokkal a Rázsochy kórház B tervét

Az Ódor Lajos kormányfő vezette szakértői kormány június 2-án,. pénteken ismerteti a politikusokkal a rázsochyi kórház és a turócszentmártoni kórház megépítésének B tervét – jelentette ki Lívia Vašáková miniszterelnök-helyettes a kabinet május 31-i, szerdai ülését követően.

Lívia Vašáková
Foto: SITA

A megbeszélésen tájékoztatnak arról is, hol tart a helyreállítási terv projektjeinek megvalósítása.

„Ismertetjük, hogy hol tartunk, mit kell még leadni az Európai Bizottságnak, hogy teljesítsük a helyreállítási terv következő mérföldköveit. Elmondjuk, milyen állapotban van a rázsochyi és a turócszentmártoni kórház projektje, és bemutatjuk a B tervet, tehát hogy milyen megoldások jöhetnek még szóba” – részletezte Lívia Vašáková miniszterelnök-helyettes.

Michal Palkovič egészségügyi miniszter 4-6 hónapra becsüli a késést a Rázsochy-projektben. Elmondása szerint a szakértői konzorcium kész továbbra is feszített tempóban dolgozni a megvalósításán.

„A csoport leszögezte, hogy augusztus 13-ig képes teljesíteni a szükséges mérföldköveket a következő három dokumentációs szakaszban” – tette hozzá.

Elmondása szerint további döntés csak a június 2-i, pénteki találkozó után születik, és a következő kormánynak át kell vennie az irányítást és határoznia a folytatásról.

Arra a kérdésre, elképzelhető-e, hogy a rázsochyi kórházat Szlovákia lesz kénytelen a saját költségvetéséből megépíteni, a helyreállítási terv uniós támogatásait pedig elosztják az egyes régiók kórházai között, Ódor Lajos kormányfő azt válaszolta, amíg nem fogadják el a B tervet, mindenféle megoldás elképzelhető.

Michal Palkovič egészségügyi miniszter hozzátette, a kórházak finanszírozásának kérdésében széles körű politikai egyetértésre van szükség.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban