Na hlavný obsah

Élet a 16–17. századi főúri udvarokban

Étkezési és tisztálkodási szokások a kora újkorban.

„A magyar középkor egy izgalmas időszak, amely még sok titkot rejt. Azt tudjuk, hogy melyik fejedelem kivel harcolt, kik voltak ellenségek, hogyan akarták egyesek a hatalmukat biztosítani. De emögött az úgymond «nagy történelem» mögött megbújik és talán kissé el is veszik a «kis történelem», vagyis azok a mindennapi gondok vagy éppen örömök, amelyek azokhoz a milliókhoz kötődnek, akik semmilyen hőstettet nem hajtottak végre, senkit orvul nem gyilkoltak le, csupán élték a mindennapi életüket, végezték feladataikat és próbálták a túlélést biztosítani maguknak és utódaiknak.“ Írja mindezt egyik tanulmányának bevezetőjében Lengyel Tünde történész, akivel a késő középkori és kora újkori, vagyis a 16–17. századi főűri udvarokba pillantunk be.

A podcastból kiderül:

  • hogyan kezd el valaki a „kis történelemmel“ foglalkozni,
  • mi jellemzi általában véve ezt az időszakot,
  • milyen forrásokból lehet tájékozódni erről a korszakról,
  • milyen családokat kutat,
  • miben tér el alapvetően a kora újkori konyha a maitól,
  • milyen alapanyagok jellemzőek,
  • milyen húsokat ettek,
  • milyen fűszerek a jellemzőek,
  • mi a helyzet a tárolással, a tartósítással,
  • mit ittak,
  • mi számított luxuscikknek,
  • milyen idegen konyhák hatottak leginkább a magyar konyhára,
  • hogyan és hol folyt a tisztálkodás,
  • tabu volt-e a meztelenség,
  • foglalkoztak-e a frizurával,
  • voltak-e titkos receptek, amik a szépségápoláshoz adtak segítséget,
  • mi volt a kor szépségideálja.

Lengyel Tünde történésszel, a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársával Kuklis Katalin beszélgetett a K&K-ban.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Podcast rovatban