Na hlavný obsah

Globsec: 63 ország képviselői a pozsonyi biztonságpolitikai konferencián

Az ukrajnai háború, annak európai következményei, valamint a globális válság leküzdése áll majd a pozsonyi Globsec biztonságpolitikai konferencia középpontjában.

Foto: SITA/GLOBSEC

Május 29-e és 31-e között 63 államból összesen 1 300 vendég érkezik a szlovák fővárosba, Pozsonyba, hogy részt vegyenek a 2023. évi Globsec biztonságpolitikai konferencián, amelyen összesen 160 felszólaló lesz – közölte május 23-i, keddi sajtótájékoztatóján a Globsec elnöke, Róbert Vass.

„Tíz állam- és kormányfőt látunk vendégül, 20 külügyminisztert, de jelen lesznek védelmi miniszterek, digitalizációért felelős miniszterek, számos nemzetközi intézmény vezető képviselője” – sorolta Vass, a globális párbeszéd fontosságát hangsúlyozva.

Részt vesz a konferencián Emmanuel Macron francia elnök, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke, vagy például Alekszandar Vucsics szerb elnök, továbbá egy ukrajnai delegáció.

Ott lesz a Globsecen Zuzana Čaputová államfő és a kormány több tagja is.

Vass rámutatott, hogy nehéz időszakban kerül sor a konferenciára, instabil a belpolitikai helyzet, megosztott a társadalom, az Ukrajna ellen indított háború pedig megbillentette a világrendet és az egyensúlyt.

A konferenciát Csehországgal és Ausztriával szorosan együttműködve rendezik.

Bár a határon ideiglenes ellenőrzések lesznek a Globsec miatt, Vass nem számít komolyabb korlátozásokra, Pozsonyban olyan intézkedések lépnek életbe, mint a korábbi években.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban