Na hlavný obsah

Távozik a Szövetségből a Híd

A Híd 45 tagú döntéshozó szerve kedden megszavazta azt a határozatot, aminek alapján kilépnek a Szövetségből.

Távozik a Szövetségből a Híd
Foto: Szövetség/Facebook

A határozat szerint „A Híd-platform ma elhagyja a Szövetség egységes pártot„.

„Őszintén hittünk abban, hogy ez működni fog. Azonban be kellett látnunk, hogy az MKP számára Berényi József konfliktusokat gerjesztő politikája és Gyimesi György, a magyar Matovič politikai stílusa, a vulgáris politikai bulvár lett a meghatározó. Ez számunkra elfogadhatatlan. Mi nem ezzel az MKP-val léptünk szövetségre 2020 után, ezen az úton nem mehetünk együtt” – olvasható a Híd határozatában, amelynek valódiságát Rigó Konrád, a Híd-platform elnöke is megerősítette az Új Szónak.

A határozat értelmében a Híd – kilépésével – egyszerre egy névváltoztatást is eszközöl a párton belül: a Híd-platform megnevezést a „3. platform” névre cserélik. Egyben felmondják az összes belső megállapodást, így azt is, hogy milyen arányban kell az egyes pártszervekben helyeket kapnia a platformnak, tagjai lemondanának a parlamenti és EP-választásra állított lista helyeiről és a pártszervekben betöltött tisztségekről.

Sólymos László közölte, csütörtökön tartják a Híd alakuló közgyűlését, ahol a formáció önálló pártként alakul újjá.

A délután folyamán az MKP-platformja Facebook oldalán egy közleményt publikált, amiben a Híd Kuciak-gyilkosság utáni magatartását párhuzamba állítja azzal, hogy most Gyimesi György miatt távoznak. „A gyilkosság nem volt elég indok a koalícióból való kilépésre, de Gyimesi „politikai stílusa” igen?!” – írják.

(újszó, ma7, napunk, facebook)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban