Na hlavný obsah

Heger: A hivatalnokkormány támogatása a programján múlik

A hivatalnokkormány támogatása a kormányprogramon fog múlni – jelentette ki Eduard Heger megbízott kormányfő, a Demokrati elnöke, akinek pártjában több parlamenti képviselő is van, továbbá olyan jelenlegi miniszterek, akik távozásukat követően visszatérnek a törvényhozásba.

Eduard Heger 2023. május 7-én, amint elhagyja az elnöki palotát.
Foto: SITA

A Demokrati elnöke, Eduard Heger május 10-én szerdán délután Zuzana Čaputová államfőnél járt, aki tájékoztatta a hivatalnokkormány tervezett összetételéről.

„Számomra a folytonosság a legfontosabb, azok a dolgok, amelyeket a kormányunk indított be és fontosak az ország számára” – mondta Heger.

Elmondása szerint utódja, Ódor Lajos nem vett részt az elnöki palotában tartott megbeszélésen.

Az államfő szerdán további pártelnökökkel is megbeszéléseket folytat, a hivatalnokkormányt a tervek szerint a jövő héten nevezi ki.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban