Na hlavný obsah

A gabonamegállapodás kiterjesztését javasolta az ENSZ-főtitkár

António Guterres ENSZ-főtitkár levélben kérte Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy hosszabbítsa meg a fekete-tengeri gabonaszállítási megállapodást

Foto: AFP

Guterres javaslatát abban a levélben vázolta fel, amelynek kézbesítésére a New Yorkban tartózkodó Szergej Lavrov orosz külügyminisztert kérte meg.

Moszkva korábban már jelezte, hogy nem kívánja a május 18-i határidőn túl meghosszabbítani az ENSZ és Törökország közvetítésével tavaly júliusban született megállapodást. Oroszország ennek kapcsán arra hivatkozik, hogy saját gabona- és műtrágyaexportjával kapcsolatos követeléseit nem teljesítették.

Az orosz védelmi minisztérium eközben azzal vádolta Ukrajnát, hogy megkísérelte megtámadni hajóit a Fekete-tengeren, ami szerinte a megállapodás meghosszabbításának ellehetetlenítésével fenyeget.

Az ENSZ helyettes szóvivője szerint Guterres Lavrovval tartott másfél órás megbeszélése során tudomásul vette az orosz félnek az egyezmény végrehajtásával kapcsolatos aggályait.

Az ENSZ főtitkára a nyugati országok képviselőivel együtt egyébként élesen bírálta az ENSZ Biztonsági Tanácsának hétfői ülésen elnöklő Szergej Lavrov orosz külügyminisztert. António Guterres hangsúlyozta: Oroszország Ukrajna megtámadásával és területének egy részének megszállásával megsértette az ENSZ Alapokmányát.

(hvg.hu/24.hu)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban