Na hlavný obsah

Bíróság elé áll Donald Trump volt amerikai elnök

Trumpnak várhatóan ezen a héten kell majd megjelennie a New York-i büntetőbíróságon.

Bíróság elé áll Donald Trump volt amerikai elnök
Foto: TASR/AP

Donald Trumppal szemben többek között üzleti dokumentumok hamisítása gyanújában emeltek vádat, a volt elnök ugyanis eltitkolta, hogy ügyvédjén keresztül 130 ezer dollárt, azaz közel 50 millió forintot fizetett Stormy Danielsnek, hogy a pornósztár hallgasson az afférjukról a 2016-os elnökválasztási kampány hajrájában. A pontos vádakat csak Trump első meghallgatásakor fogják hivatalosan nyilvánosságra hozni.

Trump egyik ügyvédje szerint a politikus várhatóan kedden fogja feladni magát New York állam legfelsőbb bíróságán Manhattanben, hogy hivatalosan is vád alá helyezzék. Trump ártatlannak vallja magát és azzal vádolta meg a manhattani kerületi ügyészt, hogy bele akar avatkozni a 2024-es elnökválasztási kampányba.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban