Na hlavný obsah

25 év múlva már akár két és fél milliárd ember küzdhet majd vízhiánnyal

Ma egymilliárd, 25 év múlva már akár két és fél milliárd ember küzdhet majd vízhiánnyal. Az előrejelzések szerint ez már olyan vízválság lesz amit az emberiség már kezelni sem fog tudni.

25 év múlva már akár két és fél milliárd ember küzdhet majd vízhiánnyal

Mindeközben az ENSZ előrejelzéssel szerint a vízigény növekedni fog. Audrey Azoulay, az UNESCO főigazgatója arról beszélt, hogy a kormányoknak együtt kell működniük vízügyben, „erős nemzetközi mechanizmusok létrehozására van szükség”. A vízfelhasználás az elmúlt negyven évben kb. 1 százalékkal nőtt világszerte, ez a népességnövekedés és a fejlődés hatására folytatódni fog.

Az UNICEF szerint a legsúlyosabban érintett területek Nyugat- és Közép-Afrika országai, melyek a klímaváltozás hatásaira is a legérzékenyebben reagálnak. Nigerben, Maliban, Kamerunban és Szomáliában a gyerekek egyharmada nem jut vízhez otthon, kétharmaduk számára nem elérhetők az alapvető higiéniai szolgáltatások.

Ezekben az országokban emiatt nagy a gyermekhalálozás aránya. A 10 afrikai ország közül hatban kolera-járvánnyal küzdöttek tavaly. Világszerte naponta több mint ezer, öt évesnél fiatalabb gyermek hal meg azért, mert nem érhetők el számukra az alapvető higiéniás feltételek.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban