Na hlavný obsah

Az Európai Bizottság a lovak hatékonyabb védelmét szorgalmazó polgári kezdeményezést vesz nyilvántartásba

Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy nyilvántartásba veszi a Vessünk véget a lovak levágásának elnevezésű európai polgári kezdeményezést - közölte a brüsszeli testület szerdán.

Az Európai Bizottság a lovak hatékonyabb védelmét szorgalmazó polgári kezdeményezést vesz nyilvántartásba
Foto: nlc.hu

A kezdeményezés szervezői arra kérik a bizottságot, hogy javasoljon olyan jogszabályokat, amely tiltja a lovak levágását, és szőrme, bőr, hús, illetve gyógyszerek vagy egyéb anyagok előállítása céljából történő tenyésztésüket és exportjukat is. Azt is szorgalmazzák, hogy a testület biztosítsa a fizikai kihasználástól és a kemény kiképzésektől való védelmüket, és kampányokkal hívja fel a figyelmet a lovakkal szembeni kegyetlen bánásmódra a vágóhidakon.

Mivel az európai polgári kezdeményezés megfelel a formai követelményeknek, a brüsszeli testület úgy ítélte meg, hogy jogilag elfogadható. A javaslat tartalmát az uniós bizottság ebben a szakaszban még nem vizsgálta.

A kezdeményezőknek a nyilvántartásba vételtől számítva hat hónap áll rendelkezésére, hogy megkezdjék az aláírásgyűjtést. Amennyiben az európai polgári kezdeményezés egy év alatt egymillió támogató nyilatkozatot kap legalább hét különböző tagállamból, az Európai Bizottságnak kell eldöntenie, hogy helyt ad-e a kérelemnek. A döntést a testületnek meg kell indokolnia. Az európai polgári kezdeményezés nem eshet a bizottság azon hatáskörén kívül, hogy uniós jogi aktusra irányuló javaslatot nyújtson be, nem lehet nyilvánvalóan visszaélésszerű, komolytalan vagy zaklató jellegű, és nem lehet ellentétes az Európai Unió értékeivel.

(mti)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Titulka rovatban