Na hlavný obsah

Heti három iskolai testnevelésóra bevezetéséről tárgyal a parlament

Az OĽaNO képviselői szerint a gyerkekenek több mozgásra van szükségük ezért az alapiskolákban heti 3, a középiskolákban pedig heti 2 kötelező tornaóra bevezetését javasolják. Branislav Gröhling volt oktatási miniszter rámutatott, nem minden iskolának van tornaterme és elegendő testnevelő tanára.

Foto: Shutterstock


A március 16-i, csütörtöki parlamenti ülésnap végén a heti 3 iskolai testnevelésóra bevezetéséről vitázott a törvényhozásban.

Az OĽaNO képviselői azt szeretnék, ha az alapiskolákban kötelezően heti 3, a középiskolában pedig heti 2 tornaóra lenne, mivel úgy vélik, hogy több mozgásra van szükségük a gyerekeknek.

Branislav Gröhling volt oktatási miniszter, az SaS képviselője a tervezet kapcsán azt kifogásolta, hogy nem minden iskolának van tornaterme és elegendő testnevelő tanára.

Karol Kučera OĽaNO-s képviselő visszautasítja ezt az érvelést. Szerinte a gyerekek egyre kevesebbet mozognak, fejleszteni kell a motorikus készségeiket, emellett a statisztikák szerint a gyerekek között sok a túlsúlyos.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban