Na hlavný obsah

Felszámoltak egy szlovák-magyar drogterjesztő bandát

Közös akcióban számolt fel egy drogterjesztő bűnbandát a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) és a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA)

Felszámoltak egy szlovák-magyar drogterjesztő bandát
Foto: TASR

A bűnözők egy hónap alatt 30 kilogramm kábítószert terítettek szét a Nyugat-Dunántúlon és a Csallóközben. Az ügynek eddig tizenhárom gyanúsítottja van, a banda két irányítóját letartóztatták. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda ma (kedden) a police.hu oldalon közölte, hogy hosszú évek óta harcolnak a Dunántúlon és Szlovákiában azért, hogy „a népszerű szlovák kábítószer“, a pikóként ismert drog terjedését visszaszorítsák.

A kutatások során kristályos anyagú kábítószert, 8000 eurót, 1,5 millió forint készpénzt, a kereskedelmi tevékenységhez szükséges eszközöket (tasakokat, mérlegeket) foglaltak le a nyomozók, valamint a pervitin előállításához használható kábítószerlabor kialakításához szükséges elemeket, alkatrészeket.

A magyar nyomozókkal párhuzamosan a NAKA nyugati igazgatóságának rendőrei öt emberrel szemben intézkedtek és tartottak kutatásokat Szlovákiában – írták. A nyomozók a kábítószergyanús anyagokon kívül lefoglaltak tőlük egy elektromos sokkolót, illetve öt különféle típusú fegyvert is, valamint a hozzájuk tartozó lőszereket – sorolták.

A közlemény szerint a szervezetet irányító 30 éves szlovák állampolgárságú férfit és élettársát, egy magyar állampolgárságú, 25 éves nőt kihallgatásukat követően őrizetbe vették a nyomozók, és kezdeményezték mindkettőjük letartóztatását, amit időközben a Győri Járásbíróság el is rendelt.

(mti)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban