Na hlavný obsah

A háborúval kapcsolatos konszenzus nélkül ért véget a G20-as külügyminiszteri csúcs

Az ukrajnai háborúra vonatkozó konszenzus nélkül ért véget a világ legfejlettebb államait tömörítő G20-csoport külügyminisztereinek újdelhi csúcstalálkozója csütörtökön.

A háborúval kapcsolatos konszenzus nélkül ért véget a G20-as külügyminiszteri csúcs
Foto: TASR

Az indiai diplomácia vezetője szerint az orosz agresszió és az egyre erősödő globális kínai befolyás kérdése uralta a nemzetközi találkozót.

Szubra-hman-jam Dzsai-sankar szerint annyira „eltérőek“ voltak az álláspontok az ukrajnai háború kérdésében, hogy nem tudták őket kibékíteni egymással. A házigazda India arra kérte a megosztott G20-csoport tagjait, hogy alakítsanak ki konszenzust azokban a kérdésekben, amelyek különösen aggasztják a szegényebb országokat, még akkor is, ha az Ukrajnával kapcsolatos, szélesebb értelemben vett keleti-nyugati megosztottságot nem is tudják áthidalni. (MTI)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban