Na hlavný obsah

Összeütközött két vonat Görögországban, sokan életüket vesztették

Eddig tisztázatlan körülmények között összetközött az Athénból Thesszalonikibe tartó személyvonat egy Thesszalonikiből Láriszába tartó tehervonattal. A szerencsétlenségben 26-an életüket vesztették és legkevesebb 85-en megsérültek.

Foto: TASR/AP

Súlyos vonatbaleset történt az éjjel Görögországban. A tűzoltóság szóvivője arról számolt be március 1-jén hajnalban, hogy 26-an életüket vesztették és legkevesebb 85-en megsérültek a szerencsétlenségben.

Az Athénból Thesszalonikibe tartó személyvonat eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött a Thesszalonikiből Láriszába tartó tehervonattal. Több kocsi kisiklott, legkevesebb három lángba borult.

A helyi média úgy tudja, a személyvonaton mintegy 350-en utaztak. A thesszáliai régió kormányzójának közlése szerint mintegy 250 utast elvittek már Thesszalonikibe buszokkal – ők azok, akik csak enyhébb sérülést szenvedtek vagy sértetlenül megúszták a balesetet.

Konsztantinosz Agorasztosz egy helyi TV-nek azt mondta: „az ütközés nagyon erős volt, a személyvonat első négy kocsija kisiklott, és az első két kocsi, amely kigyulladt, szinte teljesen megsemmisült”.

(hvg.hu)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban