Na hlavný obsah

A Szövetség, a PS és a KDH is az orosz invázióról emlékezik meg

Az ukrajnai orosz invázió első évfordulóján Sólymos László a Szövetség nevében hangsúlyozta: egységeseknek kell maradniuk az álláspontoknak, ill. az EU és a NATO lépéseinek. A PS felszólította a pártokat, ne kampányoljanak az Ukrajna elleni gyűlöletkeltéssel, míg a KDH kiemelte, ha a békéről van szó, közömbösségnek helye nincs.

Foto: Reuters

A parlamenten kívüli politikai pártok is megemlékeznek az ukrajnai orosz invázió első évfordulójáról.

Sólymos László a Szövetség nevében hangsúlyozta, egységeseknek kell maradniuk az álláspontoknak és az Európai Unió (EU), valamint az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) lépéseinek.

„Ukrajna sorsa meghatározza Európa történelmét, azokat az elveket, amelyek alapján működni fog a világ. Azt, hogy elfogadja-e Oroszország hatalmát és imperialista törekvéseit, a konfliktusok háborús megoldását, vagy a nemzetközi jog és az ártatlan áldozatok oldalára áll“ – írja közleményében Sólymos.

Végezetül leszögezte, a Szövetség Híd platformja pártolja Szlovákia jelenlegi irányvonalát, és azt, hogy az ország az euroatlanti struktúrák része, a biztonság garanciájának tekinti.

Michal Šimečka, a PS elnöke, az Európai Parlament alelnöke hangsúlyozta, Ukrajnát támogatni kell a választás után is, amíg csak nem győz. Egyes pártok cinikusan gyűlöletkeltésre és a kampányukra használják ki ezt a témát.

„Felszólítjuk őket, hogy ezt hagyják abba“ – mondta. „Szlovákia geopolitikai és biztonsági érdekei közvetlenül függenek Ukrajna győzelmétől, és mindent megteszünk, hogy szeptember után is támogassuk őket“ – jelentette ki Tomáš Valášek, a PS alelnöke.

A KDH megköszönte a lakosság ukrajnai menekültek iránt tanúsított szolidaritását, a párt emlékeztetett, hogy mi is érezzük a háború következményeit, például a megemelkedett energiaárak vagy a még inkább megosztott társadalom formájában.

„Ezen a szomorú évfordulón emlékezünk minden áldozatra, és imádkozunk, hogy véget érjen az erőszak“ – fogalmazott közösségi oldalán a KDH.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban