Na hlavný obsah

A szlovák politikusok nagy része egy év után is Ukrajna mellett áll ki

Az orosz-ukrán háború tekintetében Zuzana Čaputová államfő szerint világos ki az agresszor és ki az áldozat, az SaS úgy véli, csak Ukrajna győzelmével sikerülhet megmenteni a békét a régióban, míg Veronika Remišová, a Za Ľudí elnöke úgy véli, helyes hogy Szlovákia a demokratikus államok mellé állva már egy éve segíti Ukrajnát.

Foto: Wikipedia

„Semmilyen kifogás nem mentheti fel Oroszországot az alól a szenvedés alól, amit az ukrán népnek okozott“ – olvasható az orosz-ukrán háború évfordulója kapcsán közösségi oldalán Zuzana Čaputová köztársasági elnök.

Szlovákia államfője úgy véli, ebben a háborúban nem kérdéses, ki az agresszor és ki az, aki csak védekezik, Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig bizonyítja, hogy nem akar békét. Épp ellenkezőleg.

A háború évfordulója kapcsán Čaputová február 24-én, pénteken 19:45 órakor beszédet mond a közszolgálati televízióban. Az államfő hivatala közölte, az elnöki palotát és a pozsonyi várat 18 és 23 óra között ukrán nemzeti színekben világítják ki.

Az egy éve kirobbant háborúval kapcsolatban az SaS is teljes támogatását fejezte ki Ukrajnának. A párt nyilatkozata szerint csakis Ukrajna győzelmével sikerülhet megteremteni a békét a régióban.

Veronika Remišová a Za Ľudí elnöke úgy véli, kulcsfontosságú, hogy az orosz agresszor terveit nem sikerült teljesíteni, Ukrajna pedig sikeresen védi szabadságát és szuverenitását.

„Helyes, hogy Szlovákia világosan a demokratikus államok mellé ált, akik elítélték az orosz agressziót és már egy éve segítik Ukrajnát“ – tette hozzá Remišová.

(TASR, SITA)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban