Na hlavný obsah

Az államfő bízik benne, hogy a képviselőknek kedden sikerül elfogadniuk az alkotmánymódosítást

Zuzana Čaputová szerint legkésőbb január 30-ig ki kell hirdetni az előrehozott választások időpontját, vagy meg kell hozni a megfelelő döntéseket. "Ellenkező esetben hivatalnokkormányt állítok fel" – mondta az államfő.

Foto: TASR/Martin Baumann

Zuzana Čaputová bízik benne, hogy a parlamenti képviselőknek január 24-én, kedden sikerül elfogadniuk az előrehozott választások kapcsán esedékes alkotmánymódosítást.

„Az álláspontom világos. Egyértelműen kijelentettem, hogy előrehozott választásokra van szükség, tekintettel arra, hogy korlátozott jogkörű kormányunk van“ – mondta Zuzana Čaputová.

Az elnök szerint legkésőbb január 30-ig ki kell hirdetni az előrehozott választások időpontját, vagy meg kell hozni a megfelelő döntéseket. „Ellenkező esetben hivatalnokkormányt állítok fel“ – fűzte hozzá az államfő.

A volt koalíciós pártok január 22-én, vasárnap megegyeztek az alkotmánymódosítás szövegéről az előrehozott választásokkal összefüggésben. A választási időszak lerövidítése parlamenti határozat elfogadása révén valósulhatna meg, amihez 90 képviselői szavazat lesz szükséges.

Egyúttal megállapodtak az előrehozott választások időpontjában is, amire szeptember 30-án kerülhet majd sor.

Eduard Heger megbízott miniszterelnök feltételezi, hogy a szóban forgó alkotmánymódosítást a parlamenti vitát követően azonnal elfogadhatják.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban